CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2008.03.07

Igen, igen, igen

Vihart! Vihart! Országomat egy viharért! - így őrjönghet hatalmi tébolyában a koalíció népszavazástól rettegő vezére. Hiszen megmondták a szakemberek, hogy a meteorológusok jósolta rossz idő lehet vasárnap a kormány csodafegyvere. Ebben mi nem hiszünk. Március 9-én nem a természet erői, hanem a választók döntenek. Elválik, hogy a kormánypártokat kisegítik-e szorult helyzetükből legfőbb szövetségeseik, az irigység, a tájékozatlanság és a közöny. Vagy felülkerekedik a nemzet jobbik énje, és megmutatja erejét a büszke, a kölcsönös szolidaritás eszméjétől vezérelt polgárok közössége.

A minden ellenkező híresztelés dacára fontos és komoly kérdések eldöntésén túl arról szól ez a népszavazás, hogy birkanyájként terelhető, megalázható és a végletekig sarcolható lakosság vagyunk-e, vagy demokráciára érett politikai közösség, amelynek tagjait sokfelé futó vágyaik, hitük mellett néhány közös cél és eszmény formálja nemzetté. A kampánycsend előtti napon nincs értelme újra felsorolni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése melletti érveinket. Amikor a kormány mind hangosabb fenyegetéseit halljuk arról, hogy az eredményes referendum következtében kieső bevételek hiányoznak majd az egészségügyből és a felsőoktatásból, annyit érdemes az eszünkbe vésnünk, hogy miért is kell(ene) fizetnünk ezeket a díjakat. Egyetlen okból: a koalíció elhibázott politikája (elk..rták, kormányzás helyett évekig csak hazudoztak stb.) miatt megtépázott hitelességét úgy próbálta helyreállítani Brüsszel és a befektetők előtt, hogy jelentős források kivonására tett ígéretet a humán szférából (konvergenciaterv).

Majd a saját felelőtlensége, tehetségtelensége és hatalomvágya árának is tekinthető pénzkivonást részben az emberekre kivetett sarcokból pótolta. Ennyi a történet, nincs itt semmiféle magasztos reformcél. Éppen ezért elfogadhatatlan, ha háziorvost beteggel, egyetemistát rektorral próbál emiatt a kormány összeugrasztani; elég volna, ha egyszerűen visszatenné az elvett pénzt. Néhány tízmilliárd forint átcsoportosításával - kevesebb megrendelés a haveroknak kommunikációra, kevesebb elvetélt presztízsberuházás - mindez gond nélkül megoldható, csak politikai akarat kell hozzá. Az országot új, növekedési pályára állító fordulathoz persze önmagában kevés a népszavazás, ahhoz már kormányváltás kell. A balliberális propagandagépezet azt akarja elhitetni, hogy a tanulás vagy az egészség megőrzése magánügy, semmi köze a közjóhoz, azok finanszírozásából az államnak fokozatosan ki kell vonulnia. Ha ezt elfogadjuk, holnap a középfokú oktatást teszik fizetőssé, vagy a közlekedési beruházások teljes költségét terhelik az adott környéken lakókra. Végső soron az állam felszámolása felé tennénk egy nem is kicsi lépést.

Persze lássuk be, szólnak érvek az eltörlésre váró díjak bevezetése mellett is, csakhogy ezeket a választási kampányban kellett volna elmondani, nem arcátlanul, a kamerába belehazudva letagadni a tervezett sarcolást. A tandíj nem az ördögtől való - bizonygatta valamelyik kormánypárti képviselő. Igaza van: nem az ördögtől, hanem az MSZP-től való. De amíg az oly sokat emlegetett öngondoskodás lehetőségeit szisztematikusan rombolja a kormánypolitika, addig vétek ilyen terhekkel sújtani az embereket. Addig erről vitatkozni sem érdemes. A népnevelésbe beleszerelmesedett hatalom önző, lusta, versenyképtelen egyedek halmazaként, a tragikus egészségügyi statisztikákról megfeledkezve képzelt betegek unatkozó, mihaszna gyülekezeteként gondol ránk. Három igen szavazattal a képükbe vághatjuk: nem vagyunk ingyenélők! Nem vagyunk az állam kitartottjai, ezekért a szolgáltatásokért egyszer már fizettünk. Legtöbbünk nem is keveset, hiszen ha másban nem, adókivetésben, pénzbeszedésben, a munkájukból élők megszorongatásában a világ élvonalában van a mi kormányzatunk. És főként: ne a társadalom heréi gúnyoljanak minket, akik politikai kapcsolataik nélkül, valódi és tisztességes versenyben egy szatócsboltot sem tudnának elvezetni, akik taníttatására (lásd Kóka Jánost és az ő orvosi diplomáját) rengeteget költöttünk anélkül, hogy annak később bármi hasznát láttuk volna.

Felesleges volna eltagadni, hogy a népszavazásnak pártpolitikai tétje is van. A nem szavazatok száma például megmutatja, hogy mennyi híve van a kampányba milliárdokkal és kétes módszerekkel beszálló koalíciónak, hányan támogatják a kérdésekkel érintett díjak szimbolizálta valódi, a választásokon eltitkolt kormányprogramot. A referendumot mint a hazugságait szégyenteljes módon beismerő, tekintélyét vesztett, a demokratikus kontroll béklyóit lerázni próbáló kormány megfékezésének végső alkotmányos eszközét hirdette meg 2006. október 23-án a Fidesz elnöke. A kezdeményezés itt-ott áttörte a bal- és a jobboldal közötti betonfalat, és példa nélküli civil támogatás állt mögé. De a népszavazás eredményessége Orbán Viktor győzelme és Gyurcsány Ferenc veresége is lesz, eredménytelenség esetén mindez fordítva áll.

Ennél mégis jóval nagyobb a tét: visszaadható-e a demokráciába, a demokratikus eljárások hasznosságába vetett, milliókban megrendült hit. Ha igen, akkor bizonyosan újabb csapások várnak a változtatni képtelen koalícióra, például a következő, az egészségbiztosításról szóló, már valóban a "reformok" szíve közepét megcélzó népszavazáson. Ha a gyurcsányi hatalmat kínnal viselő, okkal türelmetlen ellenzéki szavazók vasárnap veszik maguknak a fáradságot, és elmennek szavazni, az ügydöntő népszavazás az alkotmányos szabályok szerint eredményes lesz. Ha hoznak is magukkal még egy embert, a hatás letaglózó erejű, bármit mondjon másnap a miniszterelnök. Abból olyan vihar támadhat, ami végül elsöpri őket.

Figyelmébe ajánljuk