CSATLAKOZZ!
2009.11.03

A lengyel kisebbség kiáll Molnár Oszkár mellett

Az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiáll Molnár Oszkár mellett, és azt kéri, hogy ne büntessék, ne hurcolják meg Edelény fideszes polgármesterét - ezt tartalmazza egyebek mellett az a levél, amelyet kedden kapott kézhez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata.

"A polgármester úr ügyét megvitattuk a lengyel kisebbségi önkormányzatok elnökeivel és e beszélgetésünk alapján kérem az egész ország lengyel kisebbsége nevében, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben, nagy elkeseredésében elhangzott szavaiért ne büntessenek, ne hurcoljanak meg olyan embert, aki hosszú évek során tettekkel bizonyította a kisebbségekhez fűződő barátságát és segítőkészségét" - olvasható a lengyel kisebbség országos elnöke, Csúcs Lászlóné által aláírt levélben.

Borsodban 12 településen működik lengyel kisebbségi önkormányzat. A magyarországi lengyelség emlékhelyének tekintett - az 1941-43-ban hatósági parancsra lerombolt - Derenk falu lakói telepedtek le egyebek mellett Emőd-István majorban, Ládbesenyő-Andrástanyán, Büdöskútpusztán, Martonyiban, Mezőnyárádon, Sajószentpéteren, Szendrőben, Tiszaszederkényben, Tóharaszton, Vattán és a mai Szlovákia néhány településén.

A levélben azt közölték: mind az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, mind a Borsod-Abaúj-Zemplén-megyei lengyel kisebbségi önkormányzatok évek óta mindig számíthattak Molnár Oszkár segítségére, támogatására. Mint hozzátették, ez sokszor jó ötletekben is megmutatkozott, például annak kapcsán, hol, mikor lehet pályázni a "derenki múlt ápolására" és az ott élő szegény emberek megsegítésére. "Tudjuk, hogy nem csak a lengyel kisebbség sorsát viselte szívén, hanem mindig is nyitott volt a kisebbségek problémái felé" - írták.

Figyelmébe ajánljuk