CSATLAKOZZ!
2013.08.14

Munkahelyvédelmi akció: segítség az 55 év felettieknek is

A Fidesz ahogy vállalta, a leghátrányosabb helyzetben lévő munkavállalókat sem hagyja cserben - áll a Fidesz Sajtóiroda közleményében.

Hangsúlyozzák, hogy több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a Munkahelyvédelmi Akció. A támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki.

Emlékeztetnek rá, hogy a Munkahelyvédelmi Akciót olyan munkavállalók érdekében indította a kormány, akik életkoruknál vagy élethelyzetüknél fogva különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Ők a kisgyermekes édesanyák, az 55 év felettiek, a pályakezdő fiatalok, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettség nélküliek. Azok a munkaadók, akik ilyen alkalmazottakat foglalkoztatnak, jelentős járulékkedvezményekkel számolhatnak. A járulékkedvezmény jelentős vonzerőnek tűnik, hiszen a programban hónapról hónapra egyre több vállalkozás és munkavállaló vesz részt.

Mint írják, az első félévben 732 ezer ember foglalkoztatását segítette a program, közülük 356 ezren 55 év felettiek, 30 százalékuk (220 ezer fő) szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik, 16 százalékuk (115 ezer fő) 25 év alatti fiatal, 4 százalékuk (30 ezer fő) kisgyermekes édesanya, 2 százalékuk (11 ezer fő) tartósan álláskereső személy.  Ezeknek a csoportoknak a Gyurcsány-Bajnai-kormány elengedte és hagyta őket kiszolgáltatottan sodródni a munkaerőpiacon.

Az idén indított Munkahelyvédelmi Akciónak is része van abban, hogy Magyarország a munkanélküliséggel szembeni küzdelemben jobban teljesített a többi európai országnál és a nehéz európai helyzet ellenére növelni tudta a foglalkoztatottak számát - zárul a közlemény.

Figyelmébe ajánljuk