CSATLAKOZZ!
2013.10.16

A kormány elé kerül a tokaji borvidék helyzete

November végéig a kormány megtárgyalja a Tokaj programot: érdemi döntések születnek majd a hegyaljai borászat további támogatásáról, a törvényi feltételekről, ugyanakkor cél egy Tokaj világörökségi program elfogadása is - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Tolcsván.

Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. 1,5 milliárd forintból megvalósuló üzemcsarnokának alapkőletételén Lázár János úgy fogalmazott: folytatni kell a borvidéken a szőlészet-borászat korábban megkezdett átalakítását.  Szólt arról, hogy korábban az Országgyűlés, majd a kormány is "rászánta magát", hogy a huszonkét hazai borvidék közül a tokaj-hegyaljait kiemelten kezelje, ehhez "törvényi eszközöket és pénzeszközöket" rendelt. Mint mondta, minden borvidék sorsát szimbolizálja Tokaj-Hegyalja sorsa, a tokaji bor minősége és megítélése érdemben befolyásolja minden magyar bor sorsát és megítélését. A kormány megkérdőjelezhetetlenül elkötelezett a minőségi bor előállítása mellett, nem kíván a minőségi szempontokból engedni, a cél az, hogy Tokaj és a történelmi borvidék "valóban világszínvonalú bort tudjon az asztalra tenni" - tette hozzá a politikus.
   
Lázár János hangsúlyozta: a Tokaj Kereskedőház ugyanakkor "még nem tudja azt a minőséget produkálni, amely szimbolikus jelentőségű lehetne az egész borvidéknek", tény azonban, hogy a szőlő és a bor itt is, mint máshol, nemcsak minőségi, hanem társadalmi kérdés is. Ugyanakkor a mostani kormány megpróbálja bebizonyítani, hogy a boldogulás igénye nem összeegyezhetetlen a minőség igényével - tette hozzá. Komoly rendszerváltozáson kell átesnie a Tokaj Kereskedőháznak, ezért váltották le a korábbi vezetést, és bíztak meg olyanokat, akik a változtatás mellett vannak; a feladat az, hogy a cég valóban minőségi integrátori szerepet töltsön be, és minőségi bort termeljen - szögezte le az államtitkár.
   
Az elmúlt évtizedekben ez másképp volt - mondta, majd a kormány szándékairól szólva kijelentette: a kormány elé kerülő Tokaj program két részből áll. Egyrészt érdemi döntések várhatóak a borászat további támogatásának lehetőségeiről, törvényi feltételeiről, ugyanakkor feladat az is, hogy november 30-ig elfogadjon a kabinet egy Tokaj világörökségi programot is annak a huszonhét önkormányzatnak, amelyeknek lehetőséget kívánnak biztosítani a fejlődésre.
   
Tombor András, a kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: a 1,5 milliárd forintból felépülő mintegy 60 ezer hektoliter kapacitású tároló és feldolgozó csarnok egy fejlesztési program első része. A következő évektől a kereskedőház által a piacra bocsátott borok minősége jelentősen magasabb lesz, mint eddig. A cég a 2014-es szürettől kezdve lényegében csak minőségi borok előállításával foglalkozik majd - tette hozzá, megemlítve: a tervek szerint a későbbiekben további 3 milliárd forintot invesztál hasonló célból a cégbe az állam, megújul egyebek mellett a palackozó sor, miként az elavult hordópark, a pénzből jut a Tokaj márkanév népszerűsítésére, a marketingre is.
   
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatósága szeptemberben fogadta el a Tokaj Kereskedőház 1,5 milliárd forintos, a társaság teljes körű modernizálását célzó tőkeemelését. A történelmi borvidéken javában tart az úgynevezett nagyszüret, szedik a tőkékről a hagyományos fajtákat, a furmintot és a hárslevelűt, ugyanakkor a korán érő sárga muskotály szőlő felvásárlása már befejeződött. Az elmúlt napokban hullott csapadéknak köszönhetően vélhetően jó aszútermés is várható.

Figyelmébe ajánljuk