CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2014.07.22

Háromezer gyermek a napközis Erzsébet-táborokban

Háromezer, hátrányos helyzetű kistérségben élő gyermek vesz részt az idén a napközis Erzsébet-táborokban - közölte a kormányszóvivő kedden, a tiszacsegei táborban tartott sajtótájékoztatón.

Kurucz Éva Magyarország megújulásában jelentős mérföldkőnek nevezte az "igazságos és szolidáris" napközis táborokat, ahol napi négyszeri étkezés mellett egy héten át tartalmas időtöltésre nyílik lehetőségük a rászoruló gyerekeknek.

Tájékoztatása szerint a tavalyi program keretében a berettyóújfalui kistérségben rendezett napközis Erzsébet-tábor olyan sikeres volt, hogy az idén hat tankerület - Balmazújváros, Berettyóújfalu, Edelény, Sarkad, Sellye és Tiszavasvári - 27 iskolájában rendezik meg a tábort.

"Jövőre bizonyosan folytatódik a program, s a résztvevők számát is növelni szeretnék."
Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke a helyszínen elmondta: alapítványuk naponta gyerekenként ötezer forintot biztosít egy héten át az étkezésre és a tábori programokra.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: a táborban való részvétel nem kötelező, de sikerét bizonyítja, hogy 100 százalékos a részvétel, vagyis valamennyi gyerek minden nap visszajár és részt vesz a programokon.

Ezért jövőre bizonyosan folytatódik a program, s a résztvevők számát is növelni szeretnék - jegyezte meg a kuratóriumi elnök.

Guller Zoltán beszámolt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatoknak köszönhetően eddig több százezer ember, köztük több mint 180 ezer gyerek jutott az elmúlt három évben üdülési és táborozási lehetőséghez, s még az idén a 400 ezredik pályázót köszönthetik.

Bana Józsefné, a tiszacsegei Fekete István általános iskola igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az iskolájukban rendezett táborban - amelyet a balmazújvárosi tankerület és a helyi önkormányzat is támogat - 150 gyerek vesz részt.

Egészségre nevelés, természetvédelem, főzés, kézműves foglalkozások és fürdés szerepelnek az egyhetes programban - fűzte hozzá az igazgató.

(MTI - fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk