CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2016.12.11

Több mint húszezer közalkalmazottra terjedhet ki a kulturális bérfejlesztési program

A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények 20 ezer 174 dolgozójára terjedhet ki a 2017. január 1-jén induló kulturális bérfejlesztési program - mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

A kormány erre a programra 5,4 milliárd forint állami költségvetési forrást biztosít 2017-ben. Hoppál Péter közölte, az érintett közalkalmazottak 15 százalékos kulturális illetménypótlékban fognak részesülni. A kulturális illetménypótlék egy különálló modul, amelyet az eddigi bérükön felül fognak kapni a közalkalmazotti státuszban dolgozó munkatársak - jelezte az államtitkár. Hozzátette: a 15 százalékot a mostani minimálbéremelés és az egyéb programok következtében megemelkedő alsó bérhatárra fogják rátenni, mint egy következő lépcsőfokot.

"A kormány erre a programra 5,4 milliárd forint állami költségvetési forrást biztosít 2017-ben."

Elmondta: a legalacsonyabb bérkategóriában dolgozók minimálisan bruttó 10 ezer 350 forint, a legmagasabb bérkategóriába tartozók 54 ezer 800 forintos béremelésre számíthatnak. A majdnem 20 ezer közalkalmazott vonatkozásában a középfokú végzettségűek körében mintegy 15 ezer forint, míg a felsőfokú végzettségűek esetében 30 ezer forint lesz az átlagos béremelkedés.

A Magyar Államkincstár adatait ismertetve Hoppál Péter elmondta, 7380 ember dolgozik az állami központi költségvetési szerveknél és 12 ezer 800 ember önkormányzatoknál, vagy önkormányzati intézményeknél a kulturális területen.

Hoppál Péter kiemelte, bíznak benne, hogy Magyarország gazdasági teljesítményének függvényében a 2017 utáni időszakban újabb lépéseket tudnak tenni a kulturális terület vonzóvá tétele és a kulturális szakpolitika végrehajtásához szükséges szakemberállomány stabilizálása érdekében. "Azért fontos, hogy ez a bérfejlesztési program már most elindulhasson, mert a többi ágazati bérfejlesztés következtében érzékelünk elvándorlási tendenciát a kulturális területről" - közölte Hoppál Péter.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az állami és önkormányzati szféra ugyan a legnagyobb munkaadó a kulturális területen, de a minisztérium már végzi a számításokat, hogy más jellegű, például alapítványi, egyházi fenntartói körből is integráljanak kulturális közalkalmazottakat a programba. Hozzátette, szeretnék azokat a könyvtárosokat is beemelni, akik iskolai könyvtárban dolgoznak, de nincs pedagógiai végzettségük.

(MTI-fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk