CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.02.16

Ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa

Mindaz, ami Európában a bevándorlás miatt történhet, az veszélyezteti azokat az eredményeket, amelyeket a közbiztonság helyreállítása és megőrzése érdekében tettünk 2010 óta – hangsúlyozta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.

Fontos annak az összegzése, hogy mit értünk el és mit kockáztatunk, ha az illegális bevándorlókat korlátozások, ellenőrzések nélkül beengedjük Európába – közölte a miniszter, hozzátéve: a magyar és az európai közbiztonságra érdemi veszélyt jelentő kérdésről van szó.

"7 évnyi munka eredményeként minimum 30 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma."

Lázár János elmondta, 2010-ben Magyarországon körülbelül 450 ezer bűncselekményt regisztráltak, míg 2016-ra ez 270-290 ezerre csökkent, tehát 7 évnyi munka eredményeként minimum 30 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Példaként említette, hogy a lopások száma 2010-ben 185 ezer volt, 2016-ban pedig 92 ezer. A regisztrált bűncselekmények közül 2010-ben 100-ból 46 esetben tudtak eredményt elérni, míg 2016-ban 100-ból 63-ban – fűzte hozzá. A tárcavezető kijelentette, ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, a magyar nagyvárosok pedig Európa legbiztonságosabb nagyvárosainak számítanak. „Ezt azzal értük el, hogy 2010 óta 7100 fővel emeltük a rendőrség számát” – fogalmazott.

Fotó: fidesz.hu

A Fidesz egyik legfontosabb rendészeti javaslata volt, hogy megerősítsék a településeken működő körzeti megbízottakat, tehát rendőri jelenléttel érdemben tudtak javítani a közbiztonság helyzetén – emelte ki. A közbiztonság megerősítését szolgálta a rendőri életpályamodell is, amely 50 százalékos béremelést jelent, továbbá, hogy 2012-től a rendőrség 4000 új szolgálati járművet és öt helikoptert kapott, és a kormány döntése alapján újabb rendőrségi helikopterek beszerzésére lesz lehetőség.

A közbiztonsági helyzet javulása Lázár János szerint annak is köszönhető, hogy Magyarországnak 2013 óta új, szigorúbb büntető törvénykönyve van. Annak a jelentőségét sem szabad alábecsülni, hogy nőtt a foglalkoztatás, valamint a közfoglalkoztatásban is vannak olyanok, akik most munkából élnek meg a szociális segély és a lopások helyett – jegyezte meg a miniszter.

(fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk