CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.03.18

Tisztázza az MSZP, hogy mi történt Sápi Attilával!

A Fidesz felszólítja az MSZP-t, tisztázza, hogy mi történt Sápi Attila zuglói önkormányzati képviselővel.

Mint ismert: Zuglóban időközi önkormányzati választást kellett kiírni az MSZP-s képviselő eltűnése miatt. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatóján elmondta: eddig semmilyen magyarázatot nem kaptunk sem a helyi MSZP-től, sem pedig az párt országos vezetőitől.

"Valamilyen bűncselekménynek kell lennie a háttérben, hiszen a rendőrség is nyomoz, az MSZP pedig nem hajlandó megszólalni."

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint „rendkívül rejtélyes ügyről van szó”, nem lehet tudni, hogy „elrejtették vagy véglegesen eltették láb alól a szocialista képviselőt”.

Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy Sápi Attila azután tűnt el, hogy 100 milliós köztartozást halmozott fel. Hozzátette: „valamilyen bűncselekménynek kell lennie a háttérben”, hiszen a rendőrség is nyomoz, az MSZP pedig nem hajlandó megszólalni.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az embereknek joguk van tudni, hogy miért kell Zuglóban választást tartani, hogy milyen körülmények között tűnt el Sápi Attila. Felszólítjuk az MSZP vezetését, tisztázza, hogy mi történt Sápi Attila zuglói MSZP-s önkormányzati képviselővel, és tegye világossá, hova tűnt ez a 100 milliós köztartozás - húzta alá.

Fotó: fidesz.hu

Németh Szilárd, emlékeztetve a 4-es metró beruházásra és a Botka László szegedi polgármesterhez köthető Szeviép-ügyre, rámutatott: egyre több olyan közpénzt érintő ügy van, amiben a szocialisták nyakig benne vannak. A kormánypárti képviselő ugyanakkor utalt arra is, hogy a 4-es metró beruházásához köthető visszaéléseknél olyan szálak is lehetnek, amelyeket, majd a nemzetbiztonsági bizottságnak is vizsgálnia kell majd.

(fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk