CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.03.20

Szégyen a strasbourgi bíróság ítélete

Egyre inkább annak látjuk jeleit, hogy az unió nem tudja megoldani a létét fenyegető migrációs válságot – reagált Kósa Lajos napirend előtti felszólalásában az Emberi Jogok Európai Bíróságának hazánkat érintő legutóbbi ítéletére.

A Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben rámutatott: az EU és intézményei, ahelyett, hogy a megoldással kísérletezne, egyre inkább a jogállamiságot, a jogot, a rendet, a következetességet adja fel.

„Ha a görögök nem tartják be a schengeni és dublini egyezményeket, ebből nekik nem származhat jogelőnyük, másnak pedig nem származhat joghátránya.”

Magyarország számára a schengeni intézkedések - azaz amikor hazánk védi az Európai Unió déli határát és megpróbálja azt a rendet fenntartani, amit a dublini egyezményben az unió intézményei elfogadtak -, több százmilliárd forintba kerülnek – emelte ki a kormánypárti politikus, megjegyezve: a magyar hatóságok eljárásai a gyakorlatban kiállták az idő próbáját.

Az egyezményeket emberséggel, segítséggel, türelemmel, de következetességgel tartjuk be – közölte, hozzátéve: ehhez képest megdöbbentő az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése két bangladesi fiatal ügyében hozott ítélete, amely minden létező jogelvet figyelmen kívül hagy.

Ha ezeket a jogelveket feladjuk, nemcsak az unióban, hanem Európában szűnik meg a jogállamiság – jegyezte meg.

Fotó: fidesz.hu

Általánosan elfogadott jogelv, senki sem szerezhet jogtalan előnyöket azzal, hogy nem tartja be a rá vonatkozó jogszabályokat – szögezte le Kósa Lajos. „Ha a görögök nem tartják be a schengeni és dublini egyezményeket, ebből nekik nem származhat jogelőnyük, másnak pedig nem származhat joghátránya” – tette egyértelművé.

A frakcióvezető ismertetése szerint ehhez képest a strasbourgi bíróság a két bangladesi fiatalember ügyében azt állította, hogy Magyarország, mint biztonságos ország, Görögországba toloncolta vissza őket, ahol személyes biztonságukat fenyegetik, vagy embertelen bánásmódban a részesülhetnek.

Kósa Lajos szerint az ítélet csak akkor fogadható el, ha kezdeményezik Görögország kizárást a NATO-ból és az Európai Unióból. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a bíróság nem jogi, hanem politikai döntést hozott.

„A felállás is ezt tükrözi, odamentek a Soros által finanszírozott szervezetek ügynökei két olyan bangladesi fiatal védelmében - akik azóta nem tudjuk, hogy hol vannak -, azért hogy a magyar állammal pereskedjenek” – emelte ki.

"AZ ÍTÉLET MÖGÖTT VALÓJÁBAN EGY KÜLFÖLDRŐL PÉNZELT AKTIVISTACSOPORT VAN, AMELY A SOROS-HÁLÓZAT TAGJA."

Az európai migrációbarát politikusok és politikai szervezetek megpróbálják Magyarországot megakadályozni abban, hogy megvédje Európát és Magyarországot – összegzett a frakcióvezető szégyennek minősítve az egész eljárást.

Dömötör Csaba államtitkár szerint "van egy unió, amely nem védi meg a határait, sőt kvótákkal osztaná szét a bevándorlókat. Vannak a bevándorlók, akik kijátsszák az uniós szabályozást. És vannak a magukat jogvédőnek nevező csoportok, amelyek törvénysértésre bátorítják a bevándorlókat, feljelentik Magyarországot és még keresnek is ezen az egészen. 

Tényleg megáll az ész. És hogy ki állja ennek a terhét? Természetesen az állampolgárok, a magyar családok". Ő is őrültnek minősítette az ítéletet. Megemlítette, hogy a jórészt külföldről, például egy Soros-hálózathoz tartózó alapítvány által támogatott Magyar Helsinki Bizottság képviselte a bangladesieket, és a védők milliós összeget kaptak perköltségként. Az ítélet mögött tehát valójában egy külföldről pénzelt aktivistacsoport van, amely a Soros-hálózat tagja - fogalmazott.

(fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk