CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.05.19

A 2018-as költségvetésben 427 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetésben

A Fidesz-frakció reagálása Szakács László (MSZP) nyilatkozatára

Azok a szocialisták beszélnek az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt 600 milliárdot vettek el a betegellátásból. A szocialisták a sorozatos pénzelvonásokkal az összeomlás szélére juttatták az egészségügyet. Eladósították a kórházakat, és hagyták azokat lepusztulni. Üzletelni akartak a betegeken, egyetlen mentőautót sem szereztek be, és az egészségügyi dolgozók nemhogy béremelésre nem gondolhattak, de még el is vettek tőlük egy havi bért.

A Fidesz kormányzása óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket. 500 milliárd forintos fejlesztés és 400 milliárd forintos béremelés valósult meg az egészségügyben. Jelentősen csökkent a kórházak adóssága és a várólisták hossza. A mentőállomások közel fele teljesen új vagy felújított, félezer új mentőautó állt már szolgálatba, amit további 200 új mentőautó követ, ezzel az összes eset- és rohamkocsit lecseréljük. A 2018-as költségvetésben 427 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetésben. Folytatódik az egészségügyi dolgozók béremelése: jövőre tovább nő az egészségügyi szakdolgozók és a mentősök bére, és a vidéki kórházfejlesztések után elindulnak a fővárosi kórházfejlesztések is.

(fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk