CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.09.13

Az ország megvédése a tét

Miközben végig a korrupcióról beszélt az ellenzék, úgy készül a tavaszi választásra, hogy az van felírva a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden! - fogalmazott a Magyar Időknek adott interjúban Kósa Lajos. Elmondta, a választás igazi tétje az, hogy ki védi meg az országot, és ebben kire lehet számítani.

A lap szerdai számában a Fidesz leköszönő frakcióvezetője elmondta, Simicska Lajos "kilóra megvette" a Jobbikot. Úgy látja: az egymással is marakodó ellenzéki pártok választási győzelme a politikai horror kategóriájába tartozna.

"a különböző, hevesen ellenzéki törpeszervezetek rendkívül agresszívak, a vezetőik szerint utcai erőszakra, zavargásokra van szükség a kormány megdöntéséhez."

A választásokról kifejtette, a különböző, hevesen ellenzéki törpeszervezetek rendkívül agresszívak, a vezetőik szerint utcai erőszakra, zavargásokra van szükség a kormány megdöntéséhez. Hozzátette, folyamatosan az erőszakról és arról beszélnek, hogy a törvényes rendre fittyet kell hányni. Közölte, a kormány és a kormánypárt, amennyire lehet, higgadt kampányra készül. "Sem okunk, sem szándékunk nincs arra, hogy agresszívak legyünk, a törvényességet pedig minden körülmény között megtartjuk" - mondta.

A 2018-as országgyűlési választás jelentőségéről kifejtette: "Az lesz a tét jövő tavasszal, hogy meg tudjuk-e védeni az országot, a magyar embereket, mert a migráció nem fog megszűnni, áprilisig pedig végképp nem. Ez a probléma a következő évtizedekben folyamatosan velünk lesz. Mi az Európai Unió elkötelezett hívei vagyunk, de egy olyan EU-t szeretnénk, amilyet most is ismerünk." Aláhúzta, a választás igazi tétje az, hogy ki védi meg az országot, és ebben kire lehet számítani.

Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy ebben a kérdésben csak a Fideszre és a KDNP-re lehet számítani, mindenki más egyszer, kétszer vagy sokszor elárulta már ezt az ügyet, az ország és a magyar emberek biztonságát. Ez a fő kérdés és a fő tét - mondta.

A kampány másik fő kérdésének azt tartja, hogy "meg tudjuk-e őrizni a hétéves munkának, gyakran erőfeszítésnek az eredményeit, amelyeket az ország - nem a kormány, nem a Fidesz önmagában, hanem szó szerint mindenki - 2010 és 2017 között elért. Isten őrizzen attól, hogy ehelyett 2018 tavaszán felálljon egy Molnár Gyula-Vona Gábor-Szél Bernadett-Karácsony Gergely-Fekete-Győr András-Gyurcsány Ferenc-Bokros Lajos fémjelezte kormányzat, és ők irányítsák az országot. Ezt egy kis falunak sem kívánhatjuk, nemhogy egy országnak! Gondoljunk bele, hogy milyen kormányprogram kerekedne ki ebből az "összefogásból"! Ha létezik olyan kategória, hogy politikai horror, akkor ez az."

Kósa Lajos új feladatáról elmondta, a Modern városok program irányítására, felügyeletére kérte fel a miniszterelnök. Ez az ország legnagyobb fejlesztési programja, összességében mintegy 3400 milliárd forint fejlesztés, beruházás megvalósítását jelenti. Nem kevés munka vár ránk - tette hozzá.

A szerdán kezdődő kihelyezett frakcióülés fő témáiról kifejtette, a migráció, az ország védelme a központi kérdés. "Ez a legnagyobb kihívás, a napi politikai küzdelem tárgya nemcsak nálunk, hanem szerte Európában. Az illegális bevándorlás közvetlenül fenyegeti európai mivoltunkat, biztonságunkat, és egy sor gazdasági, szociális és társadalmi problémát vet fel, amelyeket a következő ötven évben sem igen tudunk megoldani" - mondta Kósa Lajos a Magyar Időknek adott interjúban.

(MTI-fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk