CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.09.23

A bevándorlás ügyében nincs kompromisszum

A bevándorlás ügyében nincs kompromisszum - jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára az uniós források és a migráció összekapcsolásáról szólva a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban.

Attól, hogy egy alapvető kérdésben "nézeteltérésünk áll fenn Brüsszellel, senkinek nincs joga retorziókat alkalmazni velünk szemben egy egészen más területen. Ezeket nem lehet összekapcsolni" - fogalmazott. Rögzíteni kell - tette hozzá -, "semmiképp sem az a megoldás, hogy minden konfliktus elől elugrunk, és feladjuk Magyarországot". Kijelentette, az uniós tagsággal járó támogatásoknál azt is figyelembe venni, hogy Magyarország "megnyitotta piacait, így a külföldi, tőkeerős cégek komoly profitot termeltek, illetve termelhetnek nálunk". 

Az új nemzeti konzultációról szólva Tuzson Bence leszögezte, hogy az alapvető kérdésről szól, "a migráció ugyanis évtizedekre, sőt akár évszázadokra meghatározza egy ország jövőjét", ezért folyamatos egyeztetésre van szükség róla a társadalommal. A konzultáció már egy világosan kirajzolódó tervről szól - emelte ki, hozzátéve: erről meg kell kérdezni az embereket, "már csak azért is, hogy mindenki tisztában legyen a Soros-féle elképzelés részleteivel, egyes konkrét elemeivel". Azért is fontos ez, mert a kormány előtt további küzdelmek állnak itthon és külföldön egyaránt - mutatott rá az államtitkár.

(MTI-fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk