CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2017.12.06

Soros brüsszeli emberei csütörtökön ismét Magyarországra támadnak

Soros brüsszeli emberei csütörtökön ismét Magyarországra támadnak – jelentette ki Hidvéghi Balázs szerdai sajtótájékoztatóján a LIBE bizottság meghallgatása kapcsán.

A spekuláns brüsszeli szövetségei, karöltve az általa pénzelt szervezetekkel meghallgatást szerveznek az Európai Parlament Belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságban, az úgynevezett LIBE bizottságban – tájékoztatott a Fidesz kommunikációs igazgatója. Ez a meghallgatás nem más, mint egy újabb nyomásgyakorlás Magyarországra. Hevet-havat összehordanak majd hazánk ellen azzal a céllal, hogy lejárassák és büntessék Magyarországot azért, mert szembe megy az erőltetett bevándorlással és nemet mond a Soros-tervre – húzta alá Hidvéghi Balázs.

"Hevet-havat összehordanak majd hazánk ellen azzal a céllal, hogy lejárassák és büntessék Magyarországot azért, mert szembe megy az erőltetett bevándorlással és nemet mond a Soros-tervre."

Felhívta a figyelmet arra, a mostani meghallgatás egyúttal része a Magyarországot elítélő Soros-jelentésnek, mely ugyanebben a bizottságban készül. Az Európai Parlament még májusban fogadott el egy Magyarországot elítélő határozatot, amelyben felkérte a LIBE bizottságot egy hazánkról szóló jelentés elkészítésére, amely újabb hazánk elleni eljárásokat alapozhat meg – fejtette ki.

Hidvéghi Balázs kiemelte, a mostani meghallgatás is egyértelműen alátámasztja és mutatja, hogy Brüsszel milyen mértékben áll a Soros-birodalom befolyása alatt, hiszen a meghallgatást szervező bizottságban is hemzsegnek Soros szövetségesei, a „megbízható képviselők”. Ez az a bizottság, amely tető alá hozta a legutóbbi a migránspárti európai parlamenti határozatot is – fűzte hozzá.

Claude Moraes, a bizottság elnöke többször támadta a magyar kormányt, többek között Magyarország szavazati jogának megvonását javasolta és a kvóták nagy barátja. Ott lesz például az a Judith Sargentini is, aki megrögzött migránspárti liberális politikus, a Soros-jelentés előkészítője - közölte Hidvéghi Balázs.

Fotó: fidesz.hu

A bizottság tagja Cecilia Wikström, Ana Gomes, Sophia in ’t Veld, Niedermüller Péter; ők mindannyian többször, világosan nyilatkoztak és beszéltek arról, hogy Európának migrációra van szüksége, azt gyorsítani és intézményesíteni kell – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs tájékoztatott, a meghallgatásra olyan szervezeteket hívtak meg Magyarország ellen tanúskodni, mint a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, és az eredeti terv szerint a Társaság a Szabadságjogokért is ment volna. Közös bennük, hogy Soros György biztosítja számukra a pénzügyi hátteret és rendszeresen bevetik őket Magyarország ellen. Lesz tehát egy meghallgatás, ahol Soros emberei meghallgatják Soros embereit, hogy aztán együtt jól elítélhessék Magyarországot – jegyezte meg. A kormánypárti politikus szerint ez felháborító, álságos, és egyben nagyon átlátszó is. Magyarország nemet mond az erőltetett bevándorlásra, a betelepítésre, a Soros-tervre, ezért helyeznek újra meg újra egyre erősebb nyomást hazánkra – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is beszélt, hogy a meghallgatáson a magyar kormányt Szijjártó Péter külügyminisztertől képviseli. A Fidesz azt kéri tőle, hogy vigye el Brüsszelbe a magyar emberek hangját, tájékoztassa a bizottságot arról, hogy az unióban egyedül hazánkban kérdezték meg az emberek véleményét a bevándorlásról, a Soros-tervről, valamint mondja el azt is, hogy rekordszámú volt a részvétel. Ez azt mutatja, helyes volt megkérdezni az embereket, hozzájuk fordulni - tette hozzá. Hidvéghi Balázs aláhúzta, talán nem tévednek nagyot, ha azt feltételezik, a magyar emberek elutasítják a Soros-tervet, nem akarják, hogy a fejük felett mások döntsenek arról, hogy milyen legyen az országunk, és kikkel kell együtt élnünk.

(fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk