CSATLAKOZZ!
2018.02.06

Parkfejlesztés kezdődik Óbudán

A kormány múlt év végi döntése alapján Óbuda-Békásmegyer önkormányzata 470 millió forintos támogatást kap, amelyet parkfejlesztésre fordíthat; a III. kerület a forrásból két parkot újít meg.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: 240 millió forintból megújul a Szépvölgyi úti park, 230 millió forintból pedig 1848-as emlék- és pihenőpark létesül a Lékai bíboros téren. Olyan valódi közösségi tér alakul ki mindkét helyen, amelyet az itt élők és az ide látogatók is örömmel vehetnek igénybe - vélekedett.

"az elmúlt években sok fejlesztés történt a kerületben, ami lendületet ad ennek a városrésznek. Iskolák, óvodák, közterületek fejlesztése valósult meg, átalakult a városkép, és a közlekedésfejlesztésben is jelentős eredményeket értek el."

A tárcavezető kifejtette: a Szépvölgyi útnál (a HÉV-megálló és a Lajos utca közötti parkban) átépítik a burkolatokat, megújítják a zöldfelületet, parkolóhelyeket, kerékpártárolókat alakítanak ki, valamint a beomlott légópince problémája is megoldódhat. Olyan átalakulás történhet itt, amely hozzájárul ahhoz, hogy a 21. századnak megfelelő, szép rendezett rész alakuljon ki - mondta. Közölte: a Lékai bíboros téren olyan 1848-as emlék- és pihenőpark valósul meg, amely méltó módon emlékezik meg a forradalomról. Elhelyezik itt Czetz János honvédtábornok szobrát is - tette hozzá.

Varga Mihály úgy látja, az elmúlt években sok fejlesztés történt a kerületben, ami lendületet ad ennek a városrésznek. Iskolák, óvodák, közterületek fejlesztése valósult meg, átalakult a városkép, és a közlekedésfejlesztésben is jelentős eredményeket értek el - sorolta. Hozzáfűzte: ha egy település valóban bevonja a helyieket a közösségépítésbe, sokkal látványosabb eredményeket lehet elérni, amelyek az itt élők életminőségét javítják.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány döntéseit mindig az a szándék vezérli, hogy a települési tervek szükség szerint megvalósuljanak, ezért ha a gazdasági teljesítmény lehetővé teszi, olyan döntéseket hoznak, amelyek segítik a településeket. Sok település "mondhatja az elmúlt évek nyertesének magát", rengeteg fejlesztés valósult meg. Miindehhez a magyar családok, vállalkozások, munkavállalók járulnak hozzá - mondta.

Fotó: NGM

Bús Balázs III. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az önkormányzat egyedülálló módon közösségi tervezéssel valósítja meg a fejlesztéseket, ami ugyan hosszabb időt vesz igénybe, de az itt élők bevonásával a helybeliek támogatását valóban élvező fejlesztések valósulhatnak meg. Azt mondta: ebben a kormányzati ciklusban olyan együttműködés alakult ki az önkormányzat és a kormány között, amely nagyon sok projekt megvalósítását teszi lehetővé. Az önkormányzat 2020-ig tervezett fejlesztéseit tartalmazza a Hadrianus-program, amelynek keretében minden fejlesztést közösségi tervezéssel valósítanak meg.

A polgármester emlékeztetett arra: a Szépvölgyi úti park eredeti terveit a helyiek igényeinek megfelelően módosították. A Lékai bíboros téren pedig az 1848-as forradalom idei, 170. évfordulója miatt is fontosnak tartották az emlékpark kialakítását - közölte. Bús Balázs megjegyezte: az elmúlt években ugrásszerűen megnőttek a kormányzati támogatások, és remélhetőleg folytatódik ez az együttműködés.

(MTI-fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk