CSATLAKOZZ!
2018.07.06

A vasútnak központi szerepe van a közösségi közlekedésben

A közösségi közlekedésben a vasútnak központi szerepe van - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten a 68. vasutasnapon, a kitüntetések átadásán.

Mosóczi László hangsúlyozta, a közösségi közlekedést a továbbiakban is a gazdasági fejlődés motorjaként, a vidék lakosságmegtartó képességének kulcstényezőjeként kezeli a kormány.

"A közúttal szembeni versenyképes vasúti szolgáltatás nyújtásának feltétele a vasúti infrastruktúra további korszerűsítése, amelynek fókuszában Budapest és térsége, valamint a főváros és a 100 ezernél több lakosú nagyvárosok összeköttetése áll."

Az államtitkár kiemelte, a tárca elvárásaiban a korábbiaknál is hangsúlyosabban jelenik meg egy ügyfélorientált szolgáltatói jövőkép kialakításának igénye, a közösségi közlekedés használói arányának növeléséért hatékonyabb, összehangolt, vonzó kínálatot kell nyújtani az utasoknak. Mosóczi László szólt arról, hogy a kormányzati munkamegosztásban elválik egymástól az állami közlekedési társaságok tulajdonosi joggyakorlása, illetve a szakmai felügyelet, a közszolgáltatások megrendelése. 

Az államtitkár rámutatott arra, hogy a közúttal szembeni versenyképes vasúti szolgáltatás nyújtásának feltétele a vasúti infrastruktúra további korszerűsítése, amelynek fókuszában Budapest és térsége, valamint a főváros és a 100 ezernél több lakosú nagyvárosok összeköttetése áll. Kiemelt fejlesztési területnek nevezte az államtitkár a vasúti digitalizációt, a központi forgalomirányítást, a biztosító-berendezések és a vasúti kommunikáció rendszereit, az utastájékoztatást, az elektronikus jegyrendszer kiépítését.

Mosóczi László a kitüntetetteket köszöntve úgy fogalmazott, hogy ők a 150 éves MÁV hagyatékának továbbvivői, a mintegy 40 ezer magyar vasutas közül is a legkiválóbbak. A kitüntetési ünnepségen bemutatták a MÁV megalakulásának 150. évfordulójára feldíszített mozdonyt, amelyen 150 nyelven írták ki a vonat szót.

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a posta jubileumi bélyegblokkok kibocsátásával köszönti a 150 éves MÁV-ot, és a többi között felidézte a postások, valamint a vasutasok közös munkájaként 2004-ig működtetett mozgóposta-szolgáltatást. A vasutasnapi ünnepségen 350-en kaptak miniszteri, illetve vállalati kitüntetést.

(MTI - fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk