CSATLAKOZZ!
2018.08.09

A gazdasági növekedés kézzelfogható előnyöket jelenthet a magyar családoknak

Erősödik a magyar gazdaság, az utóbbi négy évben az ipari növekedés terén élen járt a visegrádi országok között, azonban nem a növekedés önmagában a cél, hanem az, hogy a közösen megtermelt haszon Magyarország és a magyar családok számára kézzelfogható előnyöket jelentsen - hangsúlyozta György László.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön Jászberényben, a szombatig tartó V. Kárpát-Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum megnyitóján, utalva George Steiner filozófus-szociológusra azt mondta, az életminőséget alapvetően négy tényező minőségével és mennyiségével lehet mérni.

"Az innováció nemcsak új dolog létrehozását, feltalálását jelenti, hanem valami meglévő dolog megtanulását, megfelelő alkalmazását is."

Az egyik az épített környezet minősége és mennyisége - mondta, megjegyezve, hogy a következő öt-hat évben 20 ezer milliárd forintot fognak költeni a magyar infrastruktúra fejlesztésére, utakra, hidakra, épületekre, kulturális létesítményekre.

Szavai szerint a természeti környezet minősége szempontjából Magyarország ma is már a világ felső 5 százalékába tartozik, és a minisztérium célja, hogy 2030-ra az ország villamosenergia-termelésének legalább 90 százaléka szén-dioxid-semleges legyen.

Harmadik tényezőként említette a humán tőke minőségét, és célnak nevezte a 2010 óta javuló demográfiai folyamatok erősítését, megemlítve, hogy azóta a magyarok termékenységi rátája 1,2-ről 1,5 -re nőtt - mondta.

Megújulnak az oktatási rendszerek is - mondta, és kijelentette, hogy az új Nemzeti alaptanterv (Nat) élményközpontúvá teszi az oktatást, a szak-és felnőttképzési rendszer is átalakul, hogy a huszonegyedik századi technológiai kihívásokra innovatív választ tudjon adni.

A negyedik tényező a társadalmi tőke, ennek alapja az a keresztény, európai kultúra, amelyből a gazdasági növekedés és társadalmi gyarapodás ered - közölte. 

"Az élet tisztelete, az ember szeretete, a családi közösség védelme, az erős nemzetgazdasági és nemzeti kultúra váljon újra a nemzeti sors alapjává."

György László emlékeztetett rá, hogy a technológia egyre rohamosabb fejlődése kihívás elé állítja a magyar vállalkozókat, ezekre pedig a magyarok kreativitása és az innováció a válasz. Az innováció nemcsak új dolog létrehozását, feltalálását jelenti, hanem valami meglévő dolog megtanulását, megfelelő alkalmazását is - fűzte hozzá.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi ) kultúráért felelős államtitkára - aki egyben a rendezvény egyik fővédnöke is - a konferenciát megnyitó beszédében elmondta: Magyarország elmúlt években tanúsított sikeres gazdaságpolitikája, eredményes társadalompolitikája, határozott külpolitikája és "meg nem alkuvó " nemzetpolitikája révén egy hosszú távú, a nemzet jövőjét emberöltőkre meghatározó, nemzetépítő és nemzetegyesítő korszakot nyitott meg. Magyarország a felemelkedés útjára lépett - jelentette ki.

Szavai szerint az elmélyülő válságoktól szenvedő Európa szívében Magyarország saját, sikeres utat választott , amelynek legfőbb célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság ismét egységes, erős nemzetté váljon. 

Fekete Péter úgy fogalmazott, hogy a magyar nemzet újraegyesítésének megtestesítője a magyar anyanyelv és a nemzeti kultúra, amely nemzedékek között és nemzedékről nemzedékre is élő, erős, lelki, szellemi, gazdasági sorsközösséget képes teremteni.

Az élet tisztelete, az ember szeretete, a családi közösség védelme, az erős nemzetgazdasági és nemzeti kultúra váljon újra a nemzeti sors alapjává - mondta, hozzátéve: hisz abban, hogy ezen múlik a Kárpát-medencei magyar közösség megmaradása.

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere (Fidesz-KDNP) méltatta a Jászság gazdasági teljesítményét, amely szavai szerint akár európai uniós, nemzetközi mércével mérve is példaértékű.

(MTI - fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk