CSATLAKOZZ!
2018.10.12

Nőtt a kereslet a tojás iránt

Nőtt az éves, egy főre jutó magyar tojásfogyasztás, a 2013-as 214 darabról 2017-re 234 darabra emelkedett - mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a 17. tojás világnapja alkalmából tartott rendezvényen, pénteken, Budaörsön.

Farkas Sándor, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége által szervezett szakmai konferencián hangsúlyozta, hogy az ország éves tojásfogyasztása ugyanezekben az években 2,1 milliárd darabról 2,3 milliárd darabra nőtt. 

"A friss és egészséges tojás előállításához szükséges, hogy a baromfiágazat is jól teljesítsen."

A friss és egészséges tojás előállításához szükséges, hogy a baromfiágazat is jól teljesítsen - tette hozzá az államtitkár, aki felhívta a figyelmet annak jelentőségére is, hogy a rendszerváltást követően 75-80 százalékban magyar tulajdonban maradt az ágazat.

Farkas Sándor kiemelte, hogy a magyar fogyasztók igényeinek kielégítése mellett exportpiacait is növelni tudta az ágazat, ez a terület jelenleg 50-60 ezer ember megélhetését teszi lehetővé. Hangsúlyozta: a teljes mezőgazdasági kibocsátás 12,4 százalékát adja az ágazat.

Az elmúlt évek tojásszennyezettségi botrányairól szólva kitért arra, hogy ezek is figyelmeztettek, a termelés során be kell tartani az állategészségügyi követelményeket és a legmagasabb minőségi szempontok szerint kell eljárni.

A parlamenti államtitkár szólt arról, hogy a kormány számos intézkedésével támogatta eddig is az ágazatot, de talán a legjelentősebb az volt, hogy 2017. január 1-jétől csökkentette a tojás áfáját öt százalékra. Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke azt emelte ki, hogy nem önmagában munkahelyeket kell teremteniük, hanem versenyképes munkahelyeket, amelyek tartósan erősíthetik az ágazatot.

(MTI - fidesz.hu)

Figyelmébe ajánljuk