A kormány 80 milliárd forinttal támogatja a hármas metró felújítását

A kormány költségvetési forrásból 80 milliárd forinttal támogatja a hármas metró felújítását - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely közölte, a plusz forrás felhasználására 2019 végén, 2020-ban és 2021-ben kerülhet sor, de akár 2022-re is átnyúlhat. A metróvonal felújításához a terveket a főváros készíti és a megvalósítás is a főváros hatáskörébe tartozik - tette hozzá.

A miniszter közölte azt is, hogy a szerdai kormányülésen - amelyen részt vett Tarlós István főpolgármester is - támogatták a fővárosi közfejlesztési tanács létrejöttét, az erről szóló megállapodást pedig szombaton írja alá Tarlós István és Orbán Viktor miniszterelnök. A fővárosi közfejlesztési tanácsa valamennyi Budapestet érintő üggyel foglalkozik majd, és a Budapestet érintő kormányzati döntések a tanácsot is megjárják, így biztosítva lesz az állandó és legmagasabb szintű kapcsolattartás a főváros és a kormány között - emelte ki Gulyás Gergely.

A miniszter beszámolt róla, hogy a harmadik negyedévben Magyarország gazdasági növekedése 5 százalékos volt, ezzel pedig Lengyelország és Írország mögött dobogós helyezést ért el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely azt is mondta, a magyar gazdaság stabil alapokon áll, így vélhetően az év egészében is a legnagyobb gazdasági növekedésre lesz képes európai uniós államok között, és reálisnak tűnik jövőre a 4 százalék feletti gazdasági növekedés. A költségvetési hiány is alacsony, így tartható az idei 2,4 százalékos hiánycél - tette hozzá.

Közölte, a növekedésben a legnagyobb jelentősége az építőiparnak volt 25 százalék feletti bővüléssel, és nőtt a belső fogyasztás is, ami visszaigazolja az elmúlt évek béremelésének helyességét. A magyar gazdasági stabil alapokon áll, és reálisnak tűnik jövőre a 4 százalék feletti gazdasági növekedés - mondta a miniszter. Kitért arra is, hogy a balliberális kormány éveiben majdnem 10 százalékos volt a költségvetési hiány, ez jól mutatja a konzervatív pénzügypolitika előnyeit.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a szerdai kormányülésen több egészségügyhöz kapcsolódó előterjesztést is tárgyalt a kormány, és lesznek még további előterjesztések is a közeljövőben. Még idén várható olyan kormánydöntés, amely átfogóan foglalkozik az egészségügyben fennálló nehézségekkel és a következő évek fejlesztéseivel, így a kiemelt fontosságú centrumkórházakról is döntés születhet, hogy megindulhassanak a fejlesztések.

A miniszter az új Nemzeti alaptantervről azt mondta, hivatalos döntés még nincs, a jelenlegi állás szerint valószínűleg 2020 szeptemberében vezetik be. A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban úgy fogalmazott, remélik, hogy a beruházás véghatárideje tartható, a magyar fél mindent megtesz annak érdekében, hogy késés ne következzen be.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...