Elhúzódó folyamat lesz a hetes cikk szerinti eljárás

Elhúzódó folyamat lesz a Magyarország ellen az Európai Unióban (EU) indított, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárás - vélte a Magyar Hírlapnak adott interjúban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy ez az eljárás is "csak a politikai kirakatper része".

Az európai parlamenti (EP-) választások előtt valószínűleg semmi nem történik, azután pedig új EP és új Európai Bizottság lesz - mondta az államtitkár a keddi számban megjelent interjúban.

Kijelentette: "ezen az ügyön keresztül is érződik a régi, meghatározó uniós tagállamoknak (Németország, Franciaország) az a törekvése, hogy ők uralják az unió döntéshozatalát. Amikor bizonyos ügyekben törésvonalak mutatkoznak, akkor hajlamosak más eljárások keretében egyes tagállamokat a sarokba küldeni. Most ilyen a bevándorlás ügye."

Az ENSZ menekültügyi paktumáról szólva - amelynek elfogadási folyamatából Magyarország kilépett - Völner Pál egyebek között kifejtette: az egyik értelmezés szerint ennek nincs kötelező ereje, "ugyanakkor korábbi egyezményekből kiindulva látszik, hogy ami nem jog, csak egyfajta ajánlás, azt a nemzetközi bíróság egy idő után elkezdi joggyakorlatként alkalmazni". Megerősítette a kormánynak azt az álláspontját, hogy a paktum "világszinten aktivizálná a migrációs folyamatokat, amelyek egyik fő célpontja Európa".

Az úgynevezett migránskártyákkal kapcsolatban az államtitkár arra hívta fel a figyelmet: ma Európában és a világ többi részén a pénzmosás elleni szabályok miatt mindenkinek beazonosíthatónak kell lennie, a bankkártya-tulajdonosoknak is, a migránskártyák esetében azonban semmiféle ilyen adat nincs. A migránsvízumokról pedig úgy vélekedett, hogy azok bevezetése újra az illegális bevándorlók elosztásának felvetéséhez vezetne.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...