Migránsok tömegét akarják ráereszteni Európára a migránsvízummal

Migránsok tömegét akarják ráereszteni Európára a migránsvízummal – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs keddi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette, a bevándorláspárti brüsszeli elit most már nem is titkolja, hogy teljes gőzerővel ezen dolgozik. Szó sincs most már a migráció megfékezéséről – mutatott rá.

Hidvéghi Balázs elmondta, újabb és újabb javaslatokkal állnak elő, amelynek egy közös célja van, hogy minél több bevándorlót, minél gyorsabban, minél könnyebben, minél kevesebb fizikai és jogi akadállyal beutaztassanak az Európai Unió területére.

A kormánypárti politikus leszögezte, a demokrácia legalapvetőbb szabályain is képesek átgázolni, csak azért, hogy a nekik tetsző eredményt elérjék. Megemlítette, hogy a szavazás szabályait manipulálták a Sargentini-jelentés kapcsán. Hozzátette, akkor végül nem számolták bele a tartózkodó szavazatokat, számukra így kedvező eredmény született.

 Hidvéghi Balázs a migránsvízum kapcsán elmondta, ez a javaslat egyszer már járt az Európai Parlament előtt, és elbukott az első alkalommal, nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges arányú támogatást. Most azonban újra beterjesztik az Európai Parlament elé – tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, csak az számít, hogy át tudják erőltetetni a bevándorláspárti javaslatokat, ebben az Európai Parlament szélsőségesen bevándorláspárti LIBE bizottsága játssza a főszerepet. Ez a szakbizottság az, amely előterjeszti ezt a javaslatot – mutatott rá.

A kormánypárti politikus elmondta, a következő plenáris ülésen meg akarják szavaztatni a javaslatot. Hozzátette, a migránsvízummal gazdasági bevándorlók milliós tömegeit utaztatnák be az Európai Unió területére, bármiféle előzetes, érdemi vizsgálat nélkül. Ennek a bevándorláspárti elitnek mennie kell, hiszen veszélyezteti az Európai Uniót és a tagállamokat – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.  

(fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...