Januártól havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.

  Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon



    Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény - fejtette ki.

    A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

    Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően - a jövő évi költségvetést is számítva - már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

    A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg - akár már a jövő év első negyedében - a családok támogatásáról szóló további döntések - fűzte hozzá.

    Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.

Betöltés...
Betöltés...