Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
A Fidesz sajnálja, hogy a kormány ismét nem tudott felülemelkedni pártpolitikai érdekein, és egyetlen érvet sem tudott felmutatni, miért nem támogatja a Fidesz javaslatát.
A fideszes politikus elmondta: a drámai mértékű áremelkedések extra bevételeket jelentenek a költségvetésnek, így a gáz és a benzin emelkedésével kapcsolatban ez összesen 30 milliárd forintot jelent összesen. A benzin jövedéki adó csökkentése miatt 9, az ÁFA csökkentése miatt pedig 15 milliárd forint az az összeg, amelyet bevételcsökkenésként lehet elkönyvelni - fűzte hozzá.
A kormány képtelen felülemelkedni a pártpolitikán (Szijjártó Péter)
Utalt arra, hogy az élelmiszer ÁFA-csökkentése nagyjából 30 milliárd forintos bevételcsökkenést jelentene. Ezt azonban ki tudja váltani a forgalom növekedéséből adódó bevételnövekedés, ha alacsonyabb árszintre kerülnek az élelmiszerek - tette hozzá.
A sütőipari, húsforgalmi, zöldség- és gyümölcsforgalmi adásvételek 30 százaléka a feketekereskedelem jegyében születik meg, viszont az ÁFA-csökkentés következtében ez visszaszorulna, és a kifehéredés azt jelentené, hogy a 30 milliárdos bevételcsökkenés nulla lesz - mutatott rá.
A jelenlegi helyzet tarthatatlan, minél előbb cselekedni kell - szögezte le Szijjártó Péter, és megjegyezte, hogy a kormány annak ellenére utasította el érvek nélkül a Fidesz javaslatát, hogy a KSH kimutatásai szerint is egyértelműen nyilvánvaló: a távhő, az alapvető élelmiszerek és a benzin árának csökkentése jelentős könnyebbséget fog jelenteni a családok számára.