Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
Magyarország és a magyar emberek nem bírnak el még egy gázáremelést. Azt követeljük a lehető leghatározottabban a kormánytól, ne emelje a gáz árát! - szögezte le Szijjártó Péter.
A szocialisták és a szabad demokraták hétfőn leszavazták a Fidesz két indítványát, melyek a miniszterek és az államtitkárok fizetésének 2002-es szintre való csökkentését, és a Parlament létszámának 200 főre való redukálását, illetve az állami cégek igazgatóságának és felügyelő bizottságának létszámának és fizetésének csökkentését eredményeznék.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy döntésükkel az MSZP és az SZDSZ beismerte, kizárólag a nyugdíjasoktól és a kiszolgáltatott emberektől, a közszolgálatban dolgozóktól vesznek el pénzt a brutális megszorításokra hivatkozva. Az, hogy saját maguk is hozzájáruljanak a válság kezeléséhez szükséges anyagi terhekhez, fel sem merül bennük - fűzte hozzá.
A fideszes politikus a gáz árának helyzetről is szólt. Magyarország és a magyar emberek nem bírnak el még egy gázáremelést - mutatott rá a Fidesz szóvivője, arra emlékeztetve: 2002 óta 11 alkalommal emelték a gáz árát, ami a családok számára havonta több ezer forint többletkiadást jelentett. Mint fogalmazott, egy újabb gázáremelés a szociális válságot mélyítené tovább, ezért nincsen miért gondolkozni a Magyar Energia Hivatal előterjesztésén. Azt követeljük a lehető leghatározottabban a kormánytól, ne emelje a gáz árát! - szögezte le végül Szijjártó Péter.