Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
Szánalmas színjáték zajlik
A Fidesz szánalmas színjátéknak, valamint felelőtlennek és tisztességtelennek tartja, amit az MSZP és az SZDSZ csinál - jelentette ki Szijjártó Péter szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Utoljára frissítve: 2009. március 26., 21:48
nyomtat küld

Ami napról napra zajlik, az nyilvánvalóan egy egyre szánalmasabb színjáték, rendkívüli felelőtlenség az országgal és a magyar emberekkel szemben - mondta a politikus, hozzátéve: ennek az az oka, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc is görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, az SZDSZ pedig felelőtlenül asszisztál mindehhez.

A Fidesz szóvivője aláhúzta: rendkívül tisztességtelen, amit a szocialisták és szabad demokraták csinálnak, mert demokráciában tisztességtelen az emberek háta mögött alkudozni a hatalomról.

Amit most az MSZP és az SZDSZ csinál, annak nyomán maximum egy politikai mutyik, háttéralkuk, paktumok keretében létrejövő illegitim, gyenge, átmeneti és Magyarországnak káros kormány alakulhat - fogalmazott Szijjártó Péter. Magyarországnak erős kormányra van szüksége, ez pedig csak választásokon születhet.

A Fidesz álláspontja, hogy a helyzetnek egyetlen demokratikus és felelős megoldása van: az embereknek kell eldönteni, milyen irányt szabnak Magyarországnak - tette hozzá.

A szóvivő arra a kérdésre, hogy ki lesz a Fidesz miniszterelnök-jelöltje egy előrehozott választáson, azt mondta, hogy ha előrehozott választások lesznek, akkor a Fidesz meghozza majd az ezzel kapcsolatos összes döntését jelöltekre, listákra, miniszterelnök-jelöltre vonatkozóan. Ugyanakkor hozzátette, hogy a Fideszben a személyi döntések mindaddig érvényben vannak, amíg velük ellenkező döntés nem születik.

(MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes