Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
A Közösségek pénzügyi érdekeiért, a csalás ellen
Az EP elfogadta De Blasio Antonio uniós pénzekkel való visszaélés elleni fellépésről szóló jelentését.
Utoljára frissítve: 2009. április 24., 16:51
nyomtat küld

A szavazást megelőzően De Blasio Antonio felszólalásában rámutatott arra, hogy az Európai Számvevőszék 2007. évi költségvetéséről szóló jelentésében ismét arra a következtetésre jutott, hogy a tagállamok ellenőrző és felügyeleti rendszere alacsony hatékonysággal működik. A hibák, valamint a súlyosabb esetek (szabálytalanságok és csalások) száma folyamatosan nő, megelőzésük és kezelésük igen nehézkes.

De Blasio Antonio, a Költségvetés Ellenőrzési Bizottság jelentéstevője rámutatott arra a visszásságra, amely alapjaiban rengeti meg az európai uniós költségvetés átláthatóságét és elszámoltathatóságát. " Amíg az uniós források legfőbb kedvezményezettjei a tagországok - melyek nem hajlandóak elszámolni és beszámolni az uniós források elköltésének minden részletével - ,addig pont a tagállamok azok, amelyek sérelmezik, hogy már tizennegyedik alkalommal nem kap az Európai Bizottság pozitív költségvetési elbírálást" - hangsúlyozta a képviselő. A jelentés ezért megpróbálja górcső alá venni a tagországok és az Európai Bizottság ellenőrző szervei, ez esetben az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) való kapcsolat minőségét és több javaslatot fogalmaz meg az együttműködés javítását illetően.

"A jelentés egyik sarkalatos pontja, hogy felhívja ismételten a figyelmet arra, hogy az adatszolgáltatás minősége rendkívül alacsony , gyakran a tagállamok szervei nem juttatnak el alapvető információkat az Európai Bizottsághoz. Ráadásul gond van a határidők betartásával is. Így ne csodálkozzunk azon, hogy adatok hiányában, nem tudunk elszámolni a közösségi pénzekkel az állampolgáraink felé" - mondta beszédében De Blasio Antonio.

A tárgyalt jelentés egy másik javaslata szerint a tagállamok közötti együttműködést is erősíteni kell. "Mivel az Európai Ügyészségi Hivatal létrehozatala késik, a legfontosabb feladat most az Európai Csalás Elleni Hivatal függetlenségét és nyomozati hatáskörét megerősíteni és kibővíteni. Minthogy a szabálytalanságok negatív következményei évről-évre minden egyes szektorban növekvő tendenciát mutatnak, és az OLAF maga is évről-évre egyre több kivizsgálást kezdeményez saját jogán, a probléma súlyossága tehát megkérdőjelezhetetlen"- állította De Blasio.

Sajnos a lisszaboni szerződés még nem lépett életbe, amely az Európai Parlament jog- és hatáskörét megerősítené. Tudni kell, hogy a jelenlegi helyzetben, ez az egyetlen európai intézmény, amelynek valós eszközök állnak a rendelkezésére az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmére,még akkor is, ha ezt az Európai Tanács figyelmen kívül akarja hagyni.
"Ha mi, európai parlamenti képviselők nem lépünk fel határozottan a korrupcióval és visszaélésekkel szemben, akkor senki más nem tudja megállítani a bűnözést" - fogalmazott De Blasio Antonio.

Beszéde végén a fideszes néppárti képviselő rámutatott arra, hogy 2007-ben 1.4 milliárd euró értékű (420 milliárd forint) szabálytalanságot tártak fel, amely csak a jéghegy csúcsa. Természetesen ez az összköltségvetéshez képest igen csekély összeg. De érdemes itt megjegyezni, hogy ez az összeg minden évben folyamatosan nő, még úgy is, hogy közben a jelentési tételek összegét feljebb vitte a közösségi szabályozás. Továbbá érdemes még azt is megemlíteni, hogy még mindig jelentős összegeket nem tudott visszaszerezni a Bizottság a tagállamoktól, amely összeg idén elérte a 3.75 milliárd eurót (1 125 milliárd forintot).

(EPP-frakció sajtóosztálya)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes