Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
A HÖOK idén még nem kapott pénzt az oktatási tárcától
Az idei évre még nem kapott pénzt a működésre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az oktatási tárcától - olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.
Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke a lapnak azt mondta: ha az állami támogatás késik - amelyből idén egy fillért sem kaptak meg - akkor kölcsönöket kell felvenniük, hogy fizetni tudják az alkalmazottak bérét.
Az elnök arról is beszélt: örül annak, hogy áprilisban végre megkötötték a támogatási szerződést az oktatási tárcával, de a megállapodásban szerinte elképesztő kormányzati kitételek szerepelnek. Ide sorolta, hogy a szerződésben rögzítették ugyan a HÖOK-ot megillető támogatás összegét, de csak a 85 százalék kifizetésére vállalt garanciát az oktatási minisztérium.