Tragikomédia

Magyarországon nem működik az igazságszolgáltatás. A jogszolgáltatás is csak akadozva, felháborító lassúsággal és elfogadhatatlan kilengésekkel. Ez minden jel szerint így is lesz még egy darabig, hiszen a hétfőn kibontakozó politikai bohózat következményeként jó megoldás már nem születhet. Legalábbis - Sólyom Lászlót idézve - "ilyen parlamenttel" már nem.
Létrehozva: 2009. június 17., 07:24
nyomtat küld

Hétfőn a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ azt ígérte, hogy megszavazza Baka András főbíróvá választását. Nem szavazták meg. A gyanú természetesen azokra vetül, akik a köztársasági elnök megleckéztetése és a lojális jelölt kikényszerítése érdekében ezt már többször is megtették: azaz a szocialistákra. Ők kétszer intettek be Sólyom Lászlónak a kőkemény belső reformokat ígérő Havasiné Orbán Mária jelölésénél, illetve egyszer a mostani jelöltnél, Baka Andrásnál. Ellene már érvelni sem tudtak, hiszen Baka az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagjaként nehezen elfogadható véleményt fogalmazott meg a tatai sortűzper főbűnösének oltalmában. Ráadásul ő a bemutatkozásakor már óvakodott a karakteres elképzelésektől is. Kifejezetten langyos tervekkel állt elő, mégsem felelt meg a baloldal kényes ízlésének.

A tegnapi nyilatkozatokból mégis úgy tűnik, a szocialisták immár nem vállalják tovább annak a súlyát, hogy az ő jóvoltukból nincs elnöke több mint egy éve a harmadik hatalmi ágnak. Csakhogy a javaslatuk a főbíró nyílt szavazással való megválasztására enyhén szólva is problémás. Hiszen a titkos szavazás lényege, hogy a politikától elméletileg függetlenül működő intézmények vezetői ne tudhassák, kinek tartoznak hálával a támogató voksokért. A Fidesz tehát öngólt rúgna, ha belemenne a nyílt szavazásba.

Az államfő tegnap délután úgy döntött: a csúfos kiütés ellenére hajlandó lesz harmadszorra is a pályára küldeni a játékosát, és hétfői elbizonytalanodása dacára nem várja meg, amíg "olyan" parlament alakul, amelyiknek van értelme jelöltet állítani. Kérdés, hogy jól teszi-e, ám ha a nyílt szavazás ostoba terve elbukik, belátható, hogy a Fidesz is csak egy módon cselekedhet: tartva korábbi szavát Baka mögé áll.

Bár a bohózatért a fő hunyó a legfőbb állami intézményeinket közéleti ripacskodásnak és pitiáner játszmáknak alárendelő balliberális tábor, némi kritika kijár a köztársasági elnöknek is. Abban ugyan igazat adhatunk Sólyom Lászlónak, hogy tarthatatlan volt a korábbi gyakorlat, amikor háttéregyeztetéseken alkudtak meg a pártok a teljes politikai elitnek tetsző főbíró, főügyész vagy éppen ombudsman személyéről, a lakáj szerepét szánva az államfőnek. Mégis nyilvánvaló: Sólyomnak legközelebb lehetőséget kell adnia a végső döntést meghozó pártoknak, hogy képviselőik előzetes egyeztetéseken megfogalmazhassák a jelölttel szembeni (szigorúan nem személyi) elvárásaikat.

Most is jó lett volna egy keményebb kiállású főbírójelöltet találni. Olyant, akiknek van ereje a bíróságok rendbetételével járó óriási feladathoz. Mert ami ma a bíróságok egyikén-másikán történik, az bátran minősíthető vérlázítónak. Hogy a 12 éven át húzódó Tocsik-perben nem sikerült két, egymásra a legkisebb mértékben is hasonlító ítéletet hozni. Hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság közös lebőgéseként a brókerbotrány összes főbűnöse megúszta, beleértve a politikai megrendelőket, a pénzügyi kitervelőket és - Kulcsár Attilát leszámítva - a többi végrehajtót. Hogy ha cigány dob kárt nem okozó Molotov-koktélt, az büntetéssel nem járó rongálásnak, ha magyar, akkor ugyanaz emberölési kísérletnek számít. Hogy a tisztes polgári életet élő ellenzéki tüntetők, akiket mondvacsinált indokokkal, véresre verve szállítanak a bíró elé, a hatalom elvárásának megfelelően azonnal mehetnek is a zárkába. Hogy egy pitiáner sajtóper következő tárgyalására csak jövő februárban van időpont.

De legfőképpen olyan főbíró kellene, akinek a felügyelete alatt nem évekig tartó nyálas tragikomédia, hanem gyors, igazságos és következetes eljárássorozat lesz a tolvajkormány bűnöseinek a pere.

(Huth Gergely, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
ma
12
30
Puskás Imre
Kossuth Rádió
Ütköző
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések