| |
Árvízi védekezés
több
|
|
 |
Répássy: Nagy mértékben egyezik a kormány és a Velencei Bizottság álláspontja
|
Összességében demokratikusnak és a jogállamiságot szolgálónak találta a Velencei Bizottság az általa most vizsgált magyar törvényeket, azaz a választójogi, a nemzetiségek jogairól és az ügyészségről szóló jogszabályokat - nyilatkozta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a testület pénteki plenáris ülését követően az MTI-nek. |
Létrehozva: 2012. június 16., 11:34 | Utoljára frissítve: 2012. június 16., 13:50 |
nyomtat
|
küld
|
|
|
|
A tanácskozáson a magyar kormány álláspontját képviselő politikus leszögezte: a bizottságnak az említett törvényekről most elfogadott véleménye alapján biztosan nem megalapozott egy monitoringeljárás megindítása Magyarországgal szemben, mert a vizsgált jogszabályok nem szenvednek olyan hiányosságban, ami miatt az Európa Tanácsnak fel kellene lépnie Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság érdekében. Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy folyamatos volt a párbeszéd a Velencei Bizottság és a magyar kormány között, utóbbi szakmai háttérinformációkkal segítette a testület munkáját. A pénteken elfogadott vélemények a három törvényről közlése szerint nagy mértékben egyeznek a kormány álláspontjával is. Kifejtette: az ügyészségre vonatkozó szabályok közül a legfőbb ügyész mandátumának meghosszabbításával, illetve a legfőbb ügyésznek az illetékestől eltérő bíróságon való vádemelési jogával kapcsolatban fogalmazódott meg kritika. A magyar kormány azzal érvelt, hogy utóbbira az alaptörvény átmeneti rendelkezései addig adnak lehetőséget, amíg erre az ügyek ésszerű időn belül való intézése okot ad. A mandátumhosszabbítás kapcsán pedig azt képviselték: a magyar közjog a 12 éves megbízatást is ismeri.
Ugyanakkor jelezte a bizottságnak magyar részről annak megfontolását, hogy a mandátumhosszabbítás – eredménytelen utódválasztás esetén – legfeljebb 3 évre szóljon. Megjegyezte, felvetődhet megoldásként a határozatlan idejű megbízatás is, de ehhez alkotmányt kellene módosítani. Alapvetően ezt a szabályozást demokratikusnak tartja a bizottság – összegezte. A választójogi törvény kapcsán az államtitkár tájékoztatása szerint szinte minden változást – a parlamenti létszámcsökkentést, az egyfordulós választásra való áttérést, a nemzetiségek képviseletének megoldását – pozitívan fogadott a testület. A Velencei Bizottság ugyanakkor arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy az ellenzékkel együttműködve alkossa meg a választási eljárási törvényt ősszel és kérte azt is, hogy a bizottság véleményében megfogalmazott ajánlásokat vegye majd figyelembe ennek a jogszabálynak a megalkotásakor – mondta Répássy Róbert, jelezve: erre ígéretet tett a magyar kormány nevében. Az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvényt szavai szerint koherensnek, jól kodifikáltnak tartja a bizottság, amely üdvözölte többek között az actio popularis megszüntetését, illetve azt, hogy az alapvető jogok biztosa - képviselve a hozzá forduló állampolgárokat - kérhet utólagos normakontrollt az Ab-től. Répássy Róbert – mint elmondta – a költségvetési és adóügyekben hozott jogkörkorlátozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: ezekből az ügyekből sincs teljes körűen kizárva a testület, hiszen például emberi méltóság sérelme alapján megsemmisíthet, sőt már semmisített is meg adótörvényt az Ab. Az államtitkár közölte: több megfontolandó, illetve befogadandó észrevétellel is találkoztak a Velencei Bizottság részéről, ezeket a soron következő törvénymódosításoknál figyelembe fogják venni, soron kívüli jogalkotási feladatok azonban az érintett törvények kapcsán nem állnak a kabinet előtt.
(MTI - fidesz.hu)
|
 |
|
Puskás Imre
Kossuth Rádió
Ütköző
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
|
|