"Magyarország ilyen tekintetben egy szuperjogállam"

Szűkítené a Kúria előtti felülvizsgálati eljárás lehetőségét a közigazgatási és igazságügyi miniszter törvénymódosító javaslata, amely vagyonjogi perekben emelné az értékhatár összegét, valamint egyes közigazgatási és munkaügyi perekben is értékhatárt vezetne be - az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak tartották az előterjesztést.
Létrehozva: 2012. június 18., 13:31 | Utoljára frissítve: 2012. június 18., 14:42
nyomtat küld

Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a testület ülésén azt mondta: az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat a vagyonjogi ügyekben egy millió forintról három millió forintra emelné az értékhatárt, ez alatt nem lenne helye felülvizsgálatnak a Kúria előtt.
   
Az államtitkár szerint az értékhatár emelésének célja, hogy a Kúria elé csak a jelentősebb értékű perek kerüljenek, és ez a statisztikai adatok alapján 23 százalékkal fogja csökkenteni a vagyonjogi ügyekben előterjesztett felülvizsgálati kérelmek számát.
   
Közölte: a közigazgatási ügyek esetében egy millió forintos értékhatárt vezetnek be az adóhatóságnál fennálló fizetési kötelezettséget megállapító, bírságot kiszabó és a kisajátítási ügyekben. Emellett értékhatárt vezetnek be egyes munkaügyi perek esetében is, ebben a körben nem lesz helye felülvizsgálatnak, ha a vitatott érték a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér, minimálbér ötszörösét nem haladja meg.
   
Répássy Róbert azt mondta, a Kúria előtti felülvizsgálati eljárás lehetőségeinek szűkítésével a bírósági szervezetek is egyetértenek.
   
A vitában a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szükségesnek tartotta a Kúria tehermentesítését, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó hírnév megsértése miatti perekben a három millió forintos értékhatár bevezetése az ügyek 99 százalékánál kizárja a felülvizsgálati eljárás lehetőségét. Ezért az javasolta, hogy a személyhez fűződő jogok megsértését vegyék ki az értékhatár hatálya alól.
   
Az MSZP-s Varga László szociális szempontokat is felvetve azt kérdezte, valóban indokolja-e a Kúria túlterheltsége az értékhatár növekedését.
   
A fideszes Varga István úgy vélte: többet kell tárgyalni a Kúrián, nem pedig az a megoldás, hogy az állampolgárok jogait korlátozzák. Az értékhatár emelést radikálisnak tartotta, szerinte három millió forintnál kisebb, köztes megoldás kellene találni. Az MSZP-s Bárándy Gergely a mai gazdasági helyzetben ugyancsak meggondolandónak tartotta az értékhatár növelését.   
   
Répássy Róbert ugyanakkor úgy vélte, az alkotmányjogi panasz bevezetésével meglehetősen sok jogorvoslati fórum áll rendelkezésére. Úgy fogalmazott: Magyarország ilyen tekintetben egy "szuperjogállam", hiszen a jogkereső polgárok legalább három jogorvoslattal, büntetőügyben pedig négy jogorvoslattal élhetnek, amit "pergazdaságossági" okokból érdemes felülvizsgálni. Az államtitkár szerint az értékhatár emelése nem okoz olyan jogsérelmet, amire a képviselők utaltak. A személyiségi jogi perekkel kapcsolatban úgy vélte: az is fontos szempont, hogy ne húzódjanak sokáig az ilyen eljárások.
   
A javaslatot végül 18 igen, 5 nem 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a bizottság.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések