ajánlott oldalak
"A 2010-es választásokat követően a kormány munkájának középpontjában az erős és szuverén Magyarország megteremtése áll. Erős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül; erős alkotmányos alap pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül. Az erős Magyarország fenntartásában az Alkotmánybíróságra megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen feladat hárul."
Részlet Orbán Viktor Paczolay Péterrel közösen tett sajtónyilatkozatából, 2013. május 23.
 

Varga: Megállapodásra törekszünk + videó 

Varga Mihály szerint a kormány megállapodást akar az IMF-fel és az EU-val, erre törekszik már november óta. Az egykulcsos adó azonban az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint olyan sarokpontja a gazdaságpolitikának, amelyben csak nagyon nehezen tudna engedni a magyar kormány. "Az egykulcsos adóban én nem látok túlságosan nagy mozgásteret a magyar kormány részéről, de nyilván meghallgatjuk, hogy mi a probléma, mi a kifogás ezzel az adórendszerrel kapcsolatban" - mondta Varga Mihály hétfőn az m1 Az Este című műsorában.
Létrehozva: 2012. július 10., 08:34 | Utoljára frissítve: 2012. július 10., 10:27
nyomtat küld

Hozzátette: hároméves átmenet után, 2013-ban lesz először tiszta formájában egykulcsos 16 százalékos arányos adó. A szuperbruttó kivezetésével pedig lehet, hogy az államnak kevesebb bevétele lesz, de az adókiesés visszajöhet a gazdasági növekedés révén, azáltal, hogy akinél több pénz marad, az többet fogyaszt vagy beruház. 

Varga Mihály az m1 Az este című műsorában.

Arra a kérdésre, kategorikusan ki tudja-e jelenteni, ha ingatlanadót vagy vagyonadót kér az IMF, abba nem megy bele a kormány, Varga Mihály azt válaszolta: ha ezek a kérdések előkerülnének, a magyar kormány meg fogja vizsgálni, de több mint biztos abban, hogy egyelőre nemleges választ tudnak adni. A magyar gazdaság most egy olyan pályára került, ahol nem az adóemelést, hanem az adócsökkentést szeretnék megvalósítani. Továbbá, ezek az adók nincsenek előkészítve, néhány ügyben pedig alkotmánybírósági döntés született. "Nem hiszem, hogy a valutaalap ne mérlegelné azt, hogy ha ilyen kérdéssel előjön, akkor erre milyen választ tud kapni" - mondta.
   
A tranzakciós adóról szólva kifejtette, az Európai Bizottság és az IMF alapvetően a jegybanktörvény módosításától tette függővé, hogy a tárgyalások elkezdődjenek, biztos azonban abban, mivel ez igen tekintélyes részét érinti az adóbevételeknek, meg fogják kérdezni, hogy ez mi is pontosan.
   
Varga Mihály úgy vélekedett, hogy a tranzakciós adó nem sérti a jegybank függetlenségét. A magyar kormány, amikor megtette ezt a javaslatát, mérlegelte ennek hatásait - jelentette ki a tárca nélküli miniszter.
   
Az elmúlt években sok olyan helyzet volt, amikor az államnak meg kellett térítenie a jegybankban keletkezett veszteséget - emlékeztetett -, ez a függetlenséget semmilyen módon nem befolyásolja. Az állam nem kívánja eldönteni a jegybank helyett, hogy milyen módon alkalmazza ezt az adót, saját maga fogja eldönteni ezt a kérdést. Ne zárjuk ki azonban azt a lehetőséget sem, hogy a jegybankban úgy döntenek, hogy mégis valamilyen köztes megoldást találnak, és valamit áthárítanak ebből - mondta Varga Mihály.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
holnap
06
30
Németh Szilárd
MTV
Ma reggel
holnap
07
35
Font Sándor
Lánchíd Rádió
Reggeli hírjárat
holnap
12
40
Gulyás Gergely
MTV
Napirend előtt
kedd
07
22
Kósa Lajos
MTV
Ma reggel
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések