ajánlott oldalak
Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetnünk a szocializmus szellemházait, és létre tudjuk hozni a valódi, látogatott, közkedvelt és minőségi közösségi tereinket.
Orbán Viktor beszéde Fertődön, 2013. június 19.
 

Emmi: várhatóan jövőre lehet pályázni a gyermekvédelmi lakásalapra

A gyermekvédelemből kikerülő fiatalok számára az önálló életkezdést biztosító lakásalap létrehozása továbbra is kiemelt célja a kormányzatnak; a mintegy 1,7 milliárd forintos keretre várhatóan jövőre lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Létrehozva: 2012. augusztus 30., 17:57
nyomtat küld

Az alap bevezetéséhez a jogszabályi feltételek megteremtése még tart, a törvényalkotási folyamat eredményeként a legkorábban január 1-jével nyílhat meg a pályázati alap az érintett fiatalok előtt.
   
Az Emmi azt közölte, céljuk továbbra is a gyermekvédelmi szakellátásban nagykorúvá válók jelenlegi otthonteremtési támogatási rendszerének átalakítása és a lakhatást szolgáló állami forrás hatékonyabb felhasználása.
   
A tárca tájékoztatása szerint a célra tervezett több mint 1,7 milliárd forintos keretösszeg éves szinten 300-400 lakás vásárlását teszi lehetővé.
   
Az új konstrukcióban a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok tízéves időtartamra, de legfeljebb a 30. életévük eléréséig lakhatáshoz jutnak, ott, ahol számukra a munkavállalás lehetőségei adottak.
   
A fiatalok bérleti díj nélkül kapják meg a lakást azzal a feltétellel, hogy az ingatlan fenntartásának és karbantartásának a költségei őket terhelik. A lakáshasználatot a fiatalok pályázatokon igényelhetik.
   
A minisztérium közlése szerint az alap létrehozásával olyan lakáskontingenst kívánnak kialakítani, amely hosszú távon kezelni tudja a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok lakáshoz jutását.
   
Arra hívták fel a figyelmet, hogy "az állam kötelessége az önálló életkezdés küszöbén a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő gyermekek hosszú távú, kiszámítható segítése és védelme", mint írták, zökkenőmentes beilleszkedésük a társadalomba csak így biztosítható.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések