| |
|
|
 |
"Akik mentek, nem javítottak, hanem rontottak" + videó 
|
A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Pintér Sándor az M1 Az este keddi műsorában arról beszélt, ma már mindenki tudja, hogy milyen cselekmény után, milyen büntetésre számíthat. |
Létrehozva: 2012. szeptember 19., 08:09 | Utoljára frissítve: 2012. szeptember 19., 12:20 |
nyomtat
|
küld
|
| |
|
A tárcavezető a közmédiának adott interjújában emlékeztetett arra, hogy két éve jogszabály-módosításokkal alapozták meg a rendteremtést, így például lehetővé tették, hogy a szabálysértéseket elzárással büntessék. Pintér Sándor a rendőrségi átalakításokról szólva azt mondta, már hivatalba lépésekor megállapították azokat az objektív mérőszámokat, amelyek alapján a rendőri vezetőket és egységeket minősíteni lehet.
|
|
|
Pintér Sándor az m1 Este című műsorában
|
|
Hozzátette: a türelmi idő lejártával a rendőri vezetőknek "ezeket a mérőszámokat hozniuk kellett". Közölte, a minősítések során 23 bűncselekmény típus, illetve elv alapján mérlegeltek; ezek között említette az elkövetett bűncselekmények számát, az adatok alakulását az előző évhez, valamint a rablások, a betöréses lopások felderítési számait.
A rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része
Jelezte: "akik mentek, azok nem javítottak, hanem rontottak", ezért kért fel másokat ezekre a posztokra. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett rendőri vezetőket nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték. Arra a felvetésre, hogy "alvilági figurák magukkal rántottak magas rangú rendőri vezetőket", a belügyminiszter elmondta: titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtöttek adatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, és amikor a kellő bizonyítékokat sikerült begyűjteniük arra, hogy milyen szintig ért el az alvilági vesztegetés a rendőrségen belül, akkor az ügyet átadták a Legfőbb Ügyészségnek. Arra a kérdésre, mindezek alapján mennyire érinti a korrupció a rendőrséget, Pintér Sándor azt mondta, a rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része.
4200 rendőr kiképzését kezdték meg Pintér kinevezése óta
A korkedvezményes nyugdíj megszüntetéséről azt mondta, 70 és 100 között van azoknak a száma, akik kérték a szolgálatba való visszahelyezésüket. Ez, mint mondta, nem sok, de nem is kevés. Kitért arra is, eddig heten jelezték, hogy a rendőrség állományából el kívánnak menni azok közül, akik az átszervezés következtében más beosztásba kerültek.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 4200 rendőr kiképzését kezdték meg miniszteri kinevezése óta, és a kiképzéseket követően 3500-zal nőtt a rendőri létszám. A közfoglalkoztatás eredményességéről szólva elmondta, jelenleg 210 ezerre tehető az ebben a körben dolgozók száma, de többen jelentkeznek a munkára, mint ahány embert fogadni tudnak.
(MTI - fidesz.hu)
|
 |
|
Csenger-Zalán Zsolt
ATV
Tabu
Csampa Zsolt
Echo TV
Kiút többszemközt
Németh Szilárd
MTV
Ma reggel
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
|
|