Nemzeti konzultáció
ajánlott oldalak
"Arra adtunk kezet egymásnak, hogy Magyarország ismét tiszteletreméltó ország lesz, és megfogadtuk, hogy addig dolgozunk, amíg vissza nem költözik hazánkba a derű, a remény, az életerő, és az abba vetett hit, hogy van értelme a munkánknak, és megfelelő jövőt tudunk teremteni gyermekeinknek.”
Orbán Viktor beszéde a Zirci Ciszterci Apátság felújított épületének átadásán, 2013. május 15.
 

Ne relativizáljunk!

Áder János a recski emlékparkban elutasította a bűnök relativizálását. „A bűnt bűnnek, a bűnösöket bűnösnek, az áldozatokat pedig áldozatnak tekintjük.” Az ember azt hinné, egy huszonkét éve szabaddá vált országban, a történelem rettentő fejezeteinek ismeretében ebbe aztán tényleg nem lehet belekötni. De bele lehet. Baloldali laptársunk publicistája ezt mindenesetre megkísérelte. Relativizáljunk! – ezt a felszólítást adta jegyzete címének.
Létrehozva: 2012. szeptember 19., 09:39
nyomtat küld

Szerinte, mivel minden relatív, aki nem relativizál, az abszolutizál. Kádár, amikor börtönben volt, áldozat volt, előtte meg utána viszont bűnös. A munkatáborban voltak ávósok is, „olyik az egyik héten még az Andrássy úton vert, a másik héten már őt verték Recsken”.

Különös okfejtés, és egyáltalán nem egyedi. Eszerint egy ember hol áldozat, hol bűnös. Attól függ, mit ad elő a történelem, amelynek viharos tengerén ide-oda hányódunk. Eszerint hol ávósok vagyunk, akik vernek, hol meg áldozatok, akiket vernek.

Csakhogy ez nem így van. Ez, hogy úgy mondjam, stilizált ávós szemszög. A recski tábort ugyanis nem azért hozták létre, hogy az önmaga gyermekeit fölfaló sztálinista–kommunista hajcihő félretolt figuráit ott dolgoztassák. A recski tábort ártatlan emberek megbüntetésére hozták létre, akiket elnyomorodásig dolgoztattak. Ne keverjük a dolgokat, amelyek úgysem fognak keveredni soha! Formállogikailag hibátlan, hogy aki nem relativizál, az abszolutizál, de filozófiailag igaz-e? Dehogy az! Miért abszolutizálna az, aki a dolgokat pontosan néven nevezi, és értékükön méri? Kosztolányinak talán elment a józan esze, amikor Marcus Aureliusról azt írta: „tapintja merészen a görcsös, a szörnyü / Medusa-valóság kő-iszonyatját / s szól: »ez van«, »ez nincsen«, / »ez itt az igazság«, »ez itt a hamisság«”? Miért tisztelte úgy azt, aki a kettőt tiszta fejjel, bölcsen és bátran megkülönböztette? Ahelyett, hogy fölszólt volna a szoborhoz: Te Marcus, tudod, mit? Relativizáljunk!

Ha nem az a célunk, hogy a kommunista diktatúra áldozatait balekoknak, vagy a rosszkor volt rossz helyen cinizmusával véletlen történések hajótöröttjeinek, s relativizáló dühünk eredményeképpen valóságos vagy potenciális bűnösöknek állítsuk be, akkor rá kell döbbennünk: a huszadik század történéseire különösen jellemző, hogy az áldozati szerepkörbe az emberek többnyire nem akaratlagosan léptek be. A bűnöket viszont többnyire akarattal követték el. A hol bűnösök voltak, hol áldozatok szemlélet nem a történéseket, hanem a bűnöket relativizálja. Azt akarja elhitetni, hogy csak a véletlenen múlt, kiből lett hóhér, és kinek a feje került a hurokba. Pedig ez nem így van. Nagy Imrét sem azért szeretjük, mert sokat élt Moszkvában, hanem mert egy halálosan kiélezett szituációban nem vállalta a hóhérszerepet. Arról lenne szó, hogy ő is egyszer bűnös volt, egyszer meg áldozat? Nem. Saját személyes döntése, helytállása miatt került az akasztófa alá.

A teljes publicisztikát az MNO-n olvashatja.

(Körmendy Zsuzsanna - Magyar Nemzet, 2012. szeptember 19.)
 
médianaptár
-több
ma
18
20
Czunyiné Bertalan Judit
ATV
Tabu
ma
20
00
Németh Szilárd
Echo TV
Heti Mérleg
ma
20
05
Giró-Szász András
Hír TV
P8
kedd
07
15
Németh Szilárd
m1
Ma reggel
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
10:00 IV. Ludovika Fesztivál Józsefvárosban
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések