Utoljára frissítve: 2007. május 20., 14:31

nyomtat

küld

Tisztelt Kongresszus! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Küldöttek!

Nagyon könnyű feladatom van. Kósa Lajos nagy ívű beszéde után egy könnyen érthető, baráti, szívhez szóló alelnök-jelölti beszédet mondanék, úgyhogy engedjék meg, engedjétek meg, hogy először is köszönetnyilvánítással kezdjem a mondanivalómat. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik két évvel ezelőtt bizalmat szavaztak nekem. Azzal illene folytatni, hogy mintha tegnap lett volna. Hát nem, úgy tűnik nekem, hogy tíz év is eltelt azóta hosszú nappalokkal, rövid éjszakákkal, sok-sok feladattal és munkával. Mégis megtisztelő számomra, hogy ennek a nagyszerű közösségnek a részese lehetek. Köszönetet szeretnék mondani segítőimnek és támogatóimnak is, azoknak, akik részt vettek a "Velünk kerek a világ" program kidolgozásában, és részt vettek a Nőkért kampányban. Több százan önzetlenül segítették a munkánkat, és még többen bíztak a sikerben. Megérdemlik a tapsot! Kérem a hölgyeket, hogy álljanak fel, és köszönöm nekik, hogy ezt végig tették velem! Köszönöm nekik a részvételt, a sok fáradságot, a lemondást és azt a szavakkal ki nem fejezhető biztatást, amit kaptunk tőlük, és köszönöm a frakció hölgy tagjainak, és minden férfi képviselőtársamnak is, hogy ismeretlenként befogadtak. S nemcsak befogadtak, hanem egy jó szóval, gesztussal meg is mutatták nekem, hogy mi is az a szolidaritás, mi is az a nők közötti szolidaritás.

Tisztelt Kongresszus!

Hazánkat történelme során sorra verte a balsors. Azt a balsorsot, ami ma van, azt nem valami természeti katasztrófának, nem valami külső veszélynek köszönheti, hanem önön maga választotta. Szavazóival és a választók által hatalomra juttatott kormánnyal sikerült ezt a balsorsot teremteni. Igaz, igaz, hogy ez a kormány nem erre kért felhatalmazást, és nem is erre kapott felhatalmazást. De látjuk, hogy az őt egyáltalán nem zavarja. Az az igazság, hogy erős szolgakényszer bújik meg benne. Sajnos nem nemzete iránt elkötelezett, hanem szélkakas módon, kicsit csizmához dörgölőzően mindig idegen hatalmakat szeret szolgálni. Ez a szolgakényszer még erős hatalomvággyal is párosul. Na ez a párosítás juttatta ide az országunkat! Így aztán országunknak a hajója iránytű nélkül, kormányos nélkül hánykódik, és most már recseg és ropog is.

Csőstül érkezik a baj, ott tartunk, hogy van egy belföldön és külföldön is hitelét vesztett kormányunk, ami még mindig arrogáns és cinikus, és közönyös a problémák iránt is. Hibát hibára halmoz, nemcsak gazdasági válságot idézett elő, hanem erkölcsi mélypontra is jutottunk. Nem is lehet kérdés, minden józanul gondolkodó ember úgy gondolja, és nemcsak a nemzeti elkötelezettségűek, hogy ennek a kormánynak mennie kell. Ennek a kormánynak, - hogy is mondták előttem tegnap - ennek az illegitim kormánynak utóbb vagy előbb, de mennie kell. A mostani felmérések, bár tudjuk, hogy a megbízhatóságuk korlátozott, fogyó kormányzati támogatottságot mutatnak. Valljuk be őszintén, hogy még mindig jelentős zsigerből a kormányzó pártokat támogatóknak a száma, és jelentős azoknak a száma, akiket ez az ámokfutás még nem tudott eltántorítani a kormányzó pártoktól. Számunkra azonban van fontosabb adat, ez a fontosabb adat az, hogy majd 800 ezer ember már nem bízik a kormányban. Nem bízik sem éjjel, sem nappal, sem este. Otthagyták őket.

Kialakult egy új többség, és az új többségben van egy közös vonás: elégtelenre minősíti a kormányzati teljesítményt, és nem kér belőle, nem kér belőle ma sem, és legyünk azon, hogy holnap sem kérjen, és így aztán bennünket választott majd 300 ezer ember. A becsületet, és a tisztességet könnyű eljátszani, nagyon nehéz azonban visszaszerezni. Úgy nem is sikerülhet, ahogy a kormány akarja. Mit is tesz? Kormányzás helyett öntömjénezést folytat, ja meg öklöt ráz, és port hint mindenkinek a szemébe. Az ökölrázást már megszoktuk, az öklöket mindig felénk rázzák, a porhintéssel is találkoztunk már. 2006 tavaszán megannyi választónak a szemébe sikerült port szórni, és most nem másnak szórja, hanem saját frakciójának a szemébe, és saját vidéki bázisának a szemébe, és azt mondják, hogy van fény az alagút végén, pedig nem látható ez a fény.

Nincs fény, mélyponton vagyunk, tíz éves mélyponton van a gazdaság, majd 10 százalék az államháztartás hiánya, 10 százalék körüli az infláció. A munkanélküliség nemhogy csökkenne, hanem nő. Munkahelyeket zárnak be, a körbetartozásokat nemhogy nem kezelik, hanem tovább nő. És van egy újabb trükk, nem az átláthatóság növelése érdekében, hanem annak csökkentése érdekében: újabban a közbeszerzési eredményeket is titkosítják. Zuhannak a reálbérek, a családoktól majd kétszázezer forintot vettek ki a nagyszerű kiigazításokkal. Azok a kiigazítások, amit mi csak sarcoknak hívunk. Állandó, egyetlen dolog a hitegetés, tejjel és mézzel folyó kánaánt ígértek, és mit hoztak össze helyette? A nagy káoszt. Ezt sikerült eddig elérni. Mindenkinek 800 ezer forintot ígértek az uniós forrásokból. Nem tudjuk megszámolni, mert sehol sincs. Csúsznak az európai uniós pénzek, egy dolgot tudunk megszámolni, a másfél milliárdos, másfél milliós adósságot, azt tudjuk számolgatni.

Van egy nagyszerű fejlesztési tervünk, a kormány alkotta, úgy hívják, hogy Új Magyarország. Jó nekünk a régi is, ebben az Új Magyarország Fejlesztési Tervben egy dolog biztos: a jelenlegi Magyarországról nem is szól. Pedig jövőkép és hit nélkül sehová sem fogunk eljutni. Egyesek ezt a tétlen kiszolgáltatottságot csoda, hogy nehezen tűrik, és mi nők is közéjük tartozunk. Tudom, tudjuk mindannyian, pénzért, pénzzel sok mindent meg lehet venni. Meg lehet osztani, hatalmat lehet venni, uralkodni lehet, és meg lehet félemlíteni. Pénzük mindig több volt, most is több van. Van valamink, ami nekik soha nem lesz. Nekünk van hitünk, és vannak értékeink. Több éven keresztül próbálkoztak, évtizedeken keresztül, és nem tudták elvenni, hát ne hagyjuk, hogy most vegyék el tőlünk!

Tisztelt Kongresszus!

A magyar társadalomban a közbizalom teljes hiánya van. A kormány elvesztette a hitelét, Gyurcsány Ferenc nagyszerű miniszterelnökösködése, kijelentései, tettei erkölcsi mélypontra juttatták ezt az országot. Innen aligha van lejjebb. Az a kormány, amelyik a gyermekpornográfiát engedélyeztetni akarja, az deviáns. Az a kormány, ahol a közbiztonságot védeni szegődött emberek fiatal lányt erőszakolnak meg, és még eleddig senki nem kért bocsánatot, az maga a fertő. És a miniszter még mindig a helyén van. Akinek kormányozni kellene, az nem kormányoz, hanem hazudik. Akinek védeni kellene, az védtelen embereket ver meg, és erőszakot követ el. Nem hallottam, nem hallottam a becsülettel teljesítők tiltakozását. Kellett volna. Nem kell sorsközösséget vállalni mindenkivel. Egyet meg kell tanulni, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.

Milyen ország ez? Milyen ország ez? Ezt érdemeljük? Mit várnak az emberek, mit várunk mi? Miben bízunk? Kezünkbe kell venni sorsunknak az irányítását! Más demokratikus országokban kevesebbért is fejek hullanak. A férgesének itt is hullani kell. Egész egyszerűen ki kell közösítenünk magunk közül azokat, akinek az erkölcsi normája, az erkölcsi szintje sért minket. Nemcsak a politikában, a mindennapokban, a munkahelyeken, semmi okunk rá, hogy megtűrjük ezeket az embereket. Nap mint nap meg kell tennünk, tetteinkkel, gesztusainkkal, jelzéseinkkel. Elég volt! Elég volt az alapvető értékek, elég volt a becsület és a méltóságnak a semmibe vételéből!

Tisztelt Hölgyeim!

Most Önökhöz, most Hozzátok szólok. Ránk nőkre jellemző, hogy az élet minden területén maximumot szeretnénk kihozni magunkból. Ugyanakkor kiszolgáltatottak vagyunk, sebezhetők vagyunk, amellyel - valljuk be őszintén - a társadalom és a gazdaság főszereplői vissza is élnek. A piaci, vagy esetenként árpiaci viszonyokban harc folyik, és az erősebb marad a porondon. A gyengébb nem itt valóban gyengébb, sebezhető, nem azért, mert butábbak vagyunk, nem azért, mert nem vagyunk felkészültek, mert alkalmatlanak vagyunk, hanem esetenként éppen azért, mert gyermeket szeretnénk. És ha már meg van, akkor óvjuk, védjük őket. Nem azt mondom, hogy nincsenek lelketlen anyák, hogy nincsenek gyilkos leányanyák, nincsenek hidegfejű törtetők, vagy testüket áruba bocsátók. De nem ez a csendes többség. Ezeket a média felkapja, felröpteti őket, mintha ez lenne az átlag. Hát, tessék elhatárolódni. Nem ez az ideális kép, amit magunk elé tűzünk. Azt sem mondom, azt sem állítom, hogy nincsenek kitűnő férfiak. Hogyne lennének. Harmonikus házasságban, harmonikus kapcsolatokban velünk együtt egymást erősítve, és így helyes. A gazdaságunk jelenlegi állapotában aligha látszik reálisnak az egykeresős modell. S valljuk be őszintén, sokan vagyunk, sokan vagyunk, akiknek kettős hivatástudatunk van. Az anyaság és a szakmai hivatás egyaránt megfogalmazódik bennünk. Ennek a társadalomnak ezt méltányolni kell.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Küldöttek!

Nem csupán a nemzeti gondolat értőinek, vallóinak, megtestesítőinek a fejében fogalmazódik meg a nemzethalálnak a víziója, hanem egyszerű gazdasági megfontolásból is úgy látjuk, hogy a demográfia társadalompolitikai kérdéseit és benne a nők szerepét újra kell gondolni. Egy nagytudású, nagytiszteletű professzor asszony kolleganőm ajánlotta figyelmembe József Attilának néhány sorát. Engedjék meg, hogy ezzel zárjam gondolataimat. Arról van szó, ha "Te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok és kedvesek, és mind ember, mert az egyre kevesebb."

Igen, a nők szerepét a társadalomban csak a férfiakéval együtt tudjuk elképzelni. De a versengés, a kiszorítósdi, a ki kit győz le elv nem vezet sehová. Nem hoz eredményt, sem társadalmi méretekben, sem a családban. A szolidaritás a fontos. Nők a társadalomban, nők az életben, a családban, a munkahelyen, az iskolában, a közintézményekben, a vállalkozásokban, a civil életben, a koncerten, a közértben, a villamoson. És itt a politikában is. Nők, úgy vélem, nők a férfiak között. Velük együtt, értük és nem ellenük.

Köszönöm, hogy meghallgattak!