ajánlott oldalak
Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetnünk a szocializmus szellemházait, és létre tudjuk hozni a valódi, látogatott, közkedvelt és minőségi közösségi tereinket.
Orbán Viktor beszéde Fertődön, 2013. június 19.
 
hírek
korábbiak
"Egyedülálló alkotás született"
 Amely ország egységben tud élni az ősök hagyatékával, és nem herdálja el az örökséget, az erőssé és sikeressé válik - jelentette ki Orbán Viktor a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén.
"A baloldal mindig megadta magát a nagyvállalati érdekkel szemben"
 A kormányzatnak az elmúlt három évben a szocialisták "igencsak számos" hibáját kellett korrigálnia - hangzott el a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének kerekasztal beszélgetésén.
Emelik az egészségügyi dolgozók fizetését
 Az országgyűlés pénteken tűzi napirendjére az egészségügyi dolgozók bérrendezésének következő ütemét - mondta Selmeczi Gabriella szerdán.
Stabilak maradhatunk
 A kormány tartós költségvetési biztonságot kíván teremteni a hét elején bejelentett pénzügyi intézkedésekkel, amelyek a májusban hozott döntések harmadik lépését képezik - mondta a Magyar Hírlapnak Giró-Szász András kormányszóvivő.
a nap írása
-korábbiak
Kinn vagyunk a vízből?
A határon túlról is érkeztek segítők. Erdélyi, kárpátaljai emberek nyilatkoznak a rádióban két zsákcipelés közt zihálva: "Hogyne jöttünk volna, mi is magyarok vagyunk..."
a nap interjúja
-korábbiak
Tevőleges szolidaritás vészhelyzetben
Láng Zsolt, az év polgármestere: a második kerületért szeretnék dolgozni a jövőben is, sok fontos munka áll még előttünk.
önkormányzatok
-korábbiak
Székesfehérváron helyi menetjeggyel igénybe vehetők a helyközi buszjáratok
Cser-Palkovics András szerint a mostani változtatás a szolgáltatás minőségének egyértelmű javulását hozhatja.
Önkormányzati támogatás a debreceni befogadóállomásnál szolgáló polgárőröknek
A helyhatóság ezzel is szeretne hozzájárulni a környéken élők biztonságérzetének javításához - mondta Papp László alpolgármester.
A MÁV felmondta a józsefvárosi piac bérleti szerződését
Az üzemeltetőnek legkorábban öt hónap múlva kell kiürítve, eredeti állapotában visszaadni a Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet.
videó- és hangfelvételek
-korábbiak

Betöltés...

európai unió
-korábbiak
Győri Enikő visszautasítja az EP liberális frakciójának csúsztatását
Győri Enikő a leghatározottabban visszautasítja a durva csúsztatást, és ismételten és nyomatékosan felszólítja a képviselőcsoportot, hogy a továbbiakban tartózkodjék a tények meghamisításától.
Továbbra is elfogult a Tavares-jelentés
A Tavares-jelentés körüli vita nem más, mint az európai baloldal politikai színjátéka, amely Magyarország alaptalan elítélésére irányul.
Az árvíz is téma volt az uniós környezetvédelmi miniszterek tanácskozásán
A megbeszélésen Magyarországot Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkára képviselte.
Az Európai Parlament napirendjére vette a közép-európai árvizek kérdését
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának nevében Pelczné Dr. Gáll Ildikó kezdeményezésére az EP a júliusi plenáris ülésének napirendjére vette a közép-európai árvizek kérdését.
Mérlegen a sajtó- és médiaszabadság a világban
Schöpflin György plenáris felszólalásában a médiahatalom pozitív és negatív oldalára hívta fel a figyelmet.
Fontos foglalkoztatási és szociális témájú döntések az EP-ben
Mindezek döntő fontosságúak lehetnek annak érdekében, hogy tényleges előrelépést érjünk el az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósítása irányába" - közölte Őry Csaba.
zöld
több
Az idén is elindult a hegyvidéki UV-értesítő szolgáltatás
Az UV-értékeket negyedik éve mérik a városrészben, és az idén először a kerület honlapján is nyomon lehet követni.
Az MSZP azért gyűjt aláírásokat, hogy ne csökkenjen a környék légszennyezettsége, ne létesüljenek új munkahelyek, és ne csökkenhessen a szegediek távhődíja - közölte Bohács Zsolt.
Nemzeti parki védjegy 150 terméknek
A Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvény hivatalos országos megnyitóján Rácz Andrástól 30 termelő vehette át a védjegyet
Komoly szerepe lesz a megújuló energiának
Hatalmas változások jönnek a járművek üzemanyag-felhasználásában - hangsúlyozta Glattfelder Béla.
Átveszi az állam a tiszavasvári hulladéklerakót
Az érintett ingatlanok átvételéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezd tárgyalásokat az önkormányzattal.
Hétmilliárdos hulladéklerakó-telep rekultiváció Szabolcsban
A környezetvédelmi beruházás 100 százalékos európai uniós és nemzeti támogatásból valósul meg 7 milliárd 166 millió forintból - mondta Seszták Oszkár.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések