fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Felálltunk a rajtvonalra
2014.02.20
Tízből öten nincsenek otthon, vagyis minden második kopogtatás eredményes, tízből három ember pedig habozás nélkül, szívesen adja a támogatását a Fidesznek - mondta Kósa Lajos.

A Fidesz alelnöke a Ma reggelben elmondta: arra kérik az aktivistákat, segítőket, hogy kopogtassanak, beszélgessenek az emberekkel, mondják el, mi a választás tétje: hogy elindulunk a gödörből, vagy visszatérünk abba, amibe a szocialisták bevezettek, „és kezdhetjük elölről az egészet”. Megjegyezte: "felálltunk a rajtvonalra"."Ez visszaigazolja a közvélemény-kutatásokból is ismert adatokat."Kósa Lajos azt mondta: tízből öten nincsenek otthon, vagyis minden második kopogtatás eredményes, tízből három ember pedig habozás nélkül, szívesen adja a támogatását a Fidesznek. Ez visszaigazolja a közvélemény-kutatásokból is ismert adatokat – erősítette meg.Mivel a Fidesznek annyi támogatója van, mint az összes többi pártnak együttvéve, vagy még annál is több, ezért teljesen normális, hogy elmennek minden választóhoz – fogalmazta meg.Hozzátette: 105 ezer önkéntesük, 35 ezer párttagjuk és egyéb külső segítőjük is van.(hirado.hu - fidesz.hu)