fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
A demokrácia lényege a választás
2014.04.06
Ha bele akarunk szólni az életünknek abba a részébe, amelyet közösen intézünk, akkor mindenki menjen el szavazni - nyilatkozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a HírTV választási műsorának – Csepelről bejelentkezve – arról beszélt, hogy jelenleg is sok önkéntes dolgozik Magyarországon annak érdekében, hogy meggyőzze a Fidesz-szimpatizánsokat, hogy menjenek el választani. A csepeli önkénteseinket jöttem meglátogatni - tette hozzá. Tegnap is arról beszéltem Debrecenben – folytatta a miniszterelnök - hogy vasárnap reggel 6-kor ez a mérkőzés 0-0-ról indult, és este 7-kor fejeződik be.„Jöjjenek el és szavazzanak!”Mint fogalmazott: „ezt most kell megnyerni. Nem érhetjük be azzal, hogy erősek voltunk tegnap, nekünk most vasárnap este 7-ig kell minden energiát és erőt kiadnunk magunkból, és rávenni a híveinket, hogy értsék meg, fontos a választás, számít a szavazatuk.” Elmondta azt is, hogy Csepel különösen fontos kerület, és mint fogalmazott: nagyon nehéz volt itt 25 évig állni a sarat. „Mi itt egy nagyon erős polgármestert indítunk, Német Szilárdot, mindannyian nagyon szurkolunk neki. Azért dolgozunk, ha már 2010-ben megszerezte a csepeliek bizalmát, akkor 2014-ben ezt a bizalmat tartsa is meg, és ha lehet, akkor még növelje is.„Szeretnénk hosszabb távon úgy számolni Csepellel, mint egy olyan kerülettel, amelynek a mi kormányzásunk és a mi itteni önkormányzati vezetésünk egy új, biztató jövőt tudott adni” - szögezte le.Kérdésre válaszolva elmondta, azt tapasztalta azokban a választókerületekben, ahová ellátogatott vasárnap, mindenki érti, hogy a választás egy ünnep. „Értik, hogy a demokrácia lényege a választás, amikor az emberek eldönthetik, hogy a következő négy évben milyen irányt vegyen az életünk. Szólt arról is méltóságteljesnek látja a választást. „Egy helyen láttam hosszú sort, máshol technikailag gördülékenynek és a vasárnapnak is kijáró tisztelettel zajlik a választás”- tette hozzá.Elmondta azt is, hogy a délután folyamán több kerületbe is ellátogat, de nem gyűléseket fog tartani, hanem az önkéntesekkel szeretne találkozni. „Nem tartok sajtónyilvános eseményt, nem kampányolok a szó klasszikus értelében, hanem a sajátjainkkal találkozom”- hangsúlyozta a miniszterelnök.  A kormányfő úgy fogalmazott: legközelebb négy év múlva lesznek parlamenti választások. Ha bele akarunk szólni az életünknek abba a részébe, amelyet közösen intézünk, akkor mindenki menjen el szavazni. „Nagy tisztelettel kérek mindenkit, hogy ne mondjanak le erről a lehetőségről, jöjjenek el és szavazzanak”- zárta szavait a miniszterelnök.     (fidesz.hu)