fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Az egész magyar nemzetet be akarjuk vinni az unióba
2014.05.16
Mi nem kilépni akarunk az Európai Unióból, hanem az egész magyar nemzetet be akarjuk oda vinni – mondta Szájer József.

A Fidesz-lista a nemzeti összefogás szimbóluma, mert a külhoni magyarok is helyet kaptak rajta – hangsúlyozta a néppárti európai parlamenti képviselő pénteken Kiskunfélegyházán.Szájer József utalt arra, hogy a diaszpórából, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről is szerepel képviselőjelölt a Fidesz-KDNP listáján.A Fidesz-KDNP EP-listájának harmadik helyén álló képviselő az április 6-ai országgyűlési választást történelmi jelentőségűnek nevezte, mert nem „valami ellen, hanem valami mellett” szavaztak az emberek.Hozzátette: 2010-ben egy reménytelen helyzetben lévő ország polgárai szavaztak a Fideszre, most viszont igent mondtak a folytatásra."Az európai parlamenti választásnak az a tétje, hogy Brüsszelben lesz-e kellően erős képviselete Magyarországnak, mennyire tudjuk megvédeni a magyar kormány eredményeit."Az európai parlamenti választásnak az a tétje, hogy Brüsszelben lesz-e kellően erős képviselete Magyarországnak, mennyire tudjuk megvédeni a magyar kormány eredményeit – fogalmazott.Szájer József kiemelkedő teljesítménynek nevezte Magyarország elmúlt négy évét, mert külső segítség nélkül sikerült talpra állni a gazdasági válságból. Mi az Európai Uniótól a nekünk járó támogatásokon felül semmit nem kaptunk pluszba – tette hozzá.Szavai szerint minden társadalomnak az a mércéje, hogy mennyire tudja megbecsülni a munkát, segélyt azoknak kell adni, akik már végképp nem tudnak dolgozni.Szájer József kiemelte, hogy a magyar kormány új megoldásokat alkalmazott, mert nem voltunk hajlandó „kétszázszor kipróbált és kétszázszor megbukott” megszorításokon alapuló gazdasági programot folytatni. Visszaemlékezett arra, hogy 2010 és 2014 között „emberjogi köntösbe bújt” összehangolt támadások érték az országot a médiatörvény, az alaptörvény és a választójogi törvény miatt.Olyan ügyben tudtunk Magyarországon nyerni, ami az Európai Unióban elbukott – utalt az alaptörvény kereszténységre hivatkozásával, és a Himnuszunk első sorának az alaptörvénybe történő bevételével. Az európai parlamenti képviselő a támadások valódi okaként a különadók bevezetését, a rezsicsökkentést és a magyar vállalatok helyzetbe hozását nevezte.Hangsúlyozta: az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetési ciklusában a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatását tekinti a magyar kormány elsődlegesnek.Mi is elvégeztük a dolgunkat, de ott voltak önök is a békemenetben, mely után ellenfeleink feladták azt az illúzióikat, hogy ezt a kormányt az utcán meg lehet buktatni – mondta.Lezsák Sándor országgyűlési alelnök hangsúlyozta: annak a népnek van jövője, amelyiknek van egészséges veszélytudata.Elmondta, hogy a Hungarikum Bizottság üléséről, Szarvasról érkezett a rendezvényre, ahol hungarikummá minősítették a magyar akácot és az akácmézet. A kiskunfélegyházi iparosotthon nagytermében több mint kétszázan hallgatták az előadókat.(MTI - fidesz.hu)