fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Bajnai mindig a magyar érdekek ellen volt
2014.06.04
Választ várunk Bajnai Gordontól arra, hogy milyen feladatot vállalt magára az ország lejáratása érdekében a Dániában tartott Bilderberg-találkozón – mondta Selmeczi Gabriella.

A Fidesz szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta, a sajtóértesülések szerint nem véletlenül Bajnai Gordont hívták meg a Bilderberg-csoport találkozójára. Tudták, hogy kire számíthatnak a magyar érdekek elárulásában – fűzte hozzá. Selmeczi Gabriella úgy fogalmazott, a hírek szerint ezen a találkozón szó esett arról, hogyan lehetne gyengíteni „az egyre erősebb és gazdaságilag is egyre önállóbb magyar kormányt”.A hírek szerint megállapodtak abban, hogy az Európában egyedülálló társadalmi támogatottsággal bíró, demokratikusan megválasztott magyar kormány gyengítésének legjobb módja az, ha a kormányzó pártot megpróbálják összemosni a szélsőjobbal – hangsúlyozta. A politikus hozzátette, erre eddig is voltak már kísérletek.Mint mondta, ha a jövőben ezt tapasztaljuk, „tudni fogjuk, valójában mi áll mögötte, és kik állnak mögötte”. Bajnai Gordon és milliárdos  barátai el akarják szigetelni Magyarországot, és le akarják rombolni a  hazánkba vetett nemzetközi bizalmat – hívta fel a figyelmet."Bajnai Gordon és milliárdos barátai el akarják szigetelni Magyarországot, és le akarják rombolni a hazánkba vetett nemzetközi bizalmat."Selmeczi Gabriella elmondta, választ várnak a baloldali politikustól arra a kérdésre, hogy milyen feladatot vállalt magára az ország lejáratásának érdekében. Mit ígért ezeknek a homályos, spekulatív üzleti köröknek, illetve, mit és mennyit kap ezért a munkájáért? – sorolta.Bajnai Gordon bebizonyította akkor is, amikor kormányfő volt, illetve most is a kampányban, hogy mindig a magyar érdekek ellen volt – jelentette ki a Fidesz szóvivője annak kapcsán, hogy egy polgári hetilap online kiadásában megjelent cikk szerint Bajnai tanácsadó cége tavaly 51,4 millió forintos bevételre tett szert. A politikus leginkább luxemburgi, brit és francia infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó társaságoknak számlázott. Selmeczi Gabriella emlékeztetett rá, hogy Bajnai mindig a multinacionális világ érdekeit tartotta szem előtt, és támogatta a rezsicsökkentés eltörlését is.(fidesz.hu)