fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Egy tapodtat sem engedünk a rezsicsökkentésből!
2014.06.04
A Fidesz visszautasítja az Európai Bizottság rezsicsökkentés megszüntetésére vonatkozó ajánlását – jelentette be Németh Szilárd.

Még meg sem alakult az új magyar kormány, az Európai Bizottság már is meglepett bennünket – utalt a konvergenciaprogrammal kapcsolatos országjelentésre a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. Németh Szilárd hozzátette: a hét ajánlásból kettőt visszautasítanak. Az egyik ilyen ajánlás a bankok és a multik különadójának a kivezetése, a másik pedig a rezsicsökkentés megszüntetése – sorolta.Mint mondta, az Európai Bizottság szerint meg kellene szüntetni az egyetemes szolgáltatást, illetve a hatósági áras szabályozást. Nem ez az első eset, hogy a rezsicsökkentést Brüsszelből támadják – emlékeztetett, megjegyezve, komoly támogatást kap a rezsicsökkentés-ellenes politika hazánkból. Példaként Mesterházy Attila brüsszeli látogatását említette, illetve az E.ON gáztározóival kapcsolatos álláspontjukat. Sem tiltott állami támogatás, sem államosítás nem történt – szögezte le.Hangsúlyozta, világosan látszik, hogy Brüsszelben a multik és az energiaszolgáltatók érdekeit kívánják továbbra is kiszolgálni, ugyanis nincs olyan jogszabály, amire hivatkozva a hatósági áras szabályozás megszüntetését kérhetnék az unióban. Egyértelmű, hogy gazdasági érdekekről van szó – húzta alá."Brüsszelben a multik és az energiaszolgáltatók érdekeit kívánják továbbra is kiszolgálni."Németh Szilárd arra kérte a Fidesz-KDNP EP-képviselőit, védjék meg a rezsicsökkentést. Felidézte, hogy a rezsicsökkentés politikája mellett hazánkban „egy Békemenet, és két és félmillió ember pedig aláírásával tett hitet”.Úgy fogalmazott, a rezsicsökkentést azért indította el a kormány, hogy megerősítse a magyar családokat. Idén januárban 6,5 százalékkal csökkent a gáz ára, szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal csökken az áram, október elsejétől 3,3 százalékkal a távfűtés ára –sorolta.Egy tapodtat sem engedünk, akár a fejük tetejére is állhatnak a brüsszeli bürokraták, az energiaszolgáltatók és a hazai álbaloldal képviselői, a rezsicsökkentést akkor is végig fogjuk vinni – jelentette ki.Szólt arról is, hogy a rezsiköltségek mérséklését nemcsak az egyetemes szolgáltatás területén szeretnék megvalósítani, hanem a gazdaság területén is. Kifejtette, a teljes foglalkoztatottság megteremtéséhez olyan vállalkozóbarát környezetre van szükség, ami megszünteti a versenyhátrányt, és ehhez az energiapiacon kell rendet rakni. Gyors és hatékony energiaár-csökkentést akarunk, összekapcsolt energiahálózatokat, valamint biztonságos energiaellátást az egész kontinensen – mutatott rá Németh Szilárd.Arra az újságírói felvetésre, hogy több településen megszűnhet a kéményseprés a társaságok bevételcsökkenése miatt, úgy válaszolt: nem tartja elfogadhatónak ezt az érvet, meg fogják tenni a szükséges lépéseket, és senki nem marad ellátás nélkül.A víz árának szabályozásával összefüggésben emlékeztetett, tavaly tíz százalékot csökkentek az árak a teljes víziközmű-szolgáltatás területén. Németh Szilárd egyértelmű üzenetnek nevezte a víziközmű-törvényt, és hangsúlyozta, ezen a területen is „rendet fognak tenni”.(fidesz.hu)