fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Jelentősen emelkedett a gyed
2014.08.20
A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009 óta mintegy 20 ezer forinttal, a maximális juttatásra jogosultak esetében pedig csaknem 40 ezer forinttal magasabb juttatást jelent 2010-hez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

Szalai Piroska, a minisztérium női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosának tájékoztatása szerint ez a reálértéken számolt 4,5 százalékos növekedés példátlan a korábbi évekhez mérten a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása alapján - olvasható a közleményben. "a múlt évben a gyed összege az átlagkereseteknél is nagyobb arányban nőtt."Mint írták, a kormánynak a kisgyermekes anyák segítése melletti elköteleződését mutatja, hogy a múlt évben a gyed összege az átlagkereseteknél is nagyobb arányban nőtt. Gyedre azok a családok jogosultak, amelyekben az anya a gyermeke születését megelőző két évben legalább 365 napot dolgozott. A gyed - hasonlóan a táppénzhez - az átlagkereset 70 százalékát teszi ki, de nem haladhatja meg az aktuális minimálbér kétszeresének 70 százalékát. 2014-ben a támogatás maximális bruttó összege ennek megfelelően 142 100 forint havonta, csaknem 40 ezer forinttal több, mint 2010-ben volt. A gyedet igénybe vevők több mint ötöde a maximális összegre jogosult. Szalai Piroska a közleményben emlékeztet arra, hogy 2008 óta folyamatosan csökkent a gyermekgondozási díjra jogosultak száma, azaz egyre kevesebb olyan gyermek született, akinek az édesanyja dolgozott a szülés előtt. Nagy eredmény, hogy ez a tendencia 2013-ban megfordult. A volt miniszteri biztos véleménye szerint az idén hatályba lépett gyed extrának köszönhetően minden bizonnyal még tovább fog emelkedni a támogatásban részesülő, azaz a szülés előtt foglalkoztatott anyák aránya - olvasható a közleményben.(MTI-fidesz.hu)