fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Értékeink megfelelő érveléssel megvédhetőek
2014.08.26
A Magyarországot érő kritikákat - például az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban - megfelelő érveléssel el lehet hárítani - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A tárcavezető a háromnapos, hétfőn kezdődött külképviselet-vezetői értekezleten tartott előadást a nagyköveteknek.Ezt követően az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a diplomatáknak az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepéről beszélt, amely érinti a visegrádi és a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatokat, továbbá a nyugat-balkáni országokhoz fűződő viszonyt, hiszen az utóbbi térség államaival Magyarország együttműködik különböző igazságügyi - bírói, szakértői - képzésekben. Trócsányi László ugyancsak kiemelte a magyar alaptörvény külföldi fogadtatását, különös tekintettel az alkotmányos identitás kérdésére. Mint mondta, az egységesülő Európában természetesen fontosak az európai értékek, "mindazonáltal az egyes tagállamok az alkotmányos identitásukról nem mondtak le". Az alapszerződések is rögzítik a tagállamok nemzeti identitásának tiszteletben tartását - tette hozzá."Amikor a nagykövetek a magyar alaptörvényről beszélnek, akkor annak alkotmányos identitását is hangsúlyozniuk kell."A miniszter kifejtette: a magyar alkotmányos identitáshoz tartoznak a történelmi hagyományaink, értékeink, a család-, a nemzet-, a kultúr-, az oktatás- és a szociálpolitika, valamint a tulajdonjog kérdése.Úgy vélte, amikor a nagykövetek a magyar alaptörvényről beszélnek, akkor annak alkotmányos identitását is hangsúlyozniuk kell.A tárcavezető beszélt az uniós kérdésekről, a jogállamisági mechanizmus európai szintű szabályozásával kapcsolatos törekvésekről és az azzal szemben támasztott aggályokról. Magyarország attól tart, hogy ebben az ügyben keverednek a politikai és a jogi elemek - magyarázta.Hangoztatta: olyan viták indulhatnak meg, amelyek "az egész Európai Uniót szétfeszíthetik", ha a jogállamisági mechanizmust "nem kellő alapokon rögzítik".Trócsányi László tájékoztatása szerint előadásában kitért az Európai Ügyészség kérdésére is, amelynek célja az európai pénzügyi érdekekkel szembeni bűncselekmények üldözése lenne, de - mint mondta - itt is óvatosnak kell lenni, hiszen el kell kerülni a tagállami és az európai ügyész közötti hatásköri konfliktusokat.A miniszter beszámolt a diplomatáknak a jelenleg folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárásokról is, amelyekre "természetesen válaszolni kell". Szót ejtett az Európa Tanács előtti eljárásokról is, ebben az összefüggésben az állam és az egyház kapcsolatáról, valamint a tényleges életfogytiglan ügyéről beszélt. Trócsányi László úgy fogalmazott: a kritikákat - például az igazságszolgáltatás függetlenségével vagy az Alkotmánybíróság jogkörével kapcsolatban - megfelelő érveléssel el lehet hárítani.Az évenként megtartott nagyköveti értekezleten a magyar külpolitika és Magyarország nemzetközi kapcsolatainak alakulásával foglalkoznak, értékelik az előző időszakot és megtárgyalják a következő év munkájának irányait.A Külgazdasági és Külügyminisztériumban rendezett háromnapos, hétfőn kezdődött misszióvezetői értekezleten a kormány tagjai, államtitkárai, valamint a tárca vezető tisztségviselői osztják meg gondolataikat.(MTI - fidesz.hu)