fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Ismét Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség
2014.08.30
Az Európai Unió tagállamai közül a július havi adatok szerint az elmúlt egy évben Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség. Idén az elmúlt 7 hónapból már öt esetben voltunk elsők a tagállamok sorrendjében, illetve a női mutatónk külön is a leggyorsabban javul.

Az unió statisztikai hivatalának pénteken megjelent adatai szerint az elmúlt 12 hónapban már 22 országban csökkent a munkanélküliség, háromban stagnált, és 3 tagállamban – Finnországban, Olaszországban és Luxemburgban – még mindig növekedett az állástalanok száma – közölte szombaton Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos."Valamennyi tagállam közül Magyarországon csökkent a leginkább a női munkanélküliség."Mint elmondta: az Eurostat által kiadott adatok szerint Magyarország teljes szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátája júliusban 8,1 százalékos volt, ami 2,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.Ez azt jelenti, hogy csupán 11 országban alacsonyabb a munkanélküliség mértéke, mint hazánkban. Különösen kedvező, hogy valamennyi tagállam közül Magyarországon csökkent a leginkább a női munkanélküliség is. Esetükben 8,2 százalékra mérséklődött az állásnélküliek aránya. Mindkét esetben a magyar adat lényegesen, nőknél 2 százalékkal, a teljes mutatónál pedig 2,2 százalékkal kedvezőbb az uniós átlagnál – sorolta a volt miniszteri biztos.Szalai Piroska úgy vélekedett, hogy a munkanélküliség 2013-2014-es mérséklődésében jelentős szerepet játszottak azok a járulékkedvezmények, amelyek bevezetését a Munkahelyvédelmi Akcióterv tette lehetővé.(Nemzetgazdasági Minisztérium)