fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Megújul a hatvani kórház központi épülete
2014.09.02
A hatvani Albert Schwitzer Kórház-Rendelőintézet csaknem félmilliárd forintos külső felújításával egy négy évvel ezelőtti ígéret válik valóra - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Szabó Zsolt kedden a városban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Hatvan legnagyobb, 1967-ben emelt  épületével 47 éve nem történt semmi, de csak kívülről pusztult, mert "a dolgozók lelke, szelleme összetartotta". Az államtitkár azt mondta: az előző, szocialista városvezetés eladósította volna a települést, hogy felújíthassa a kórházat, most azonban ezt sikerül uniós forrásból megvalósítani.    Horváth Richárd (Fidesz), a város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a kórház a város egyik jelképe és egyben egyik az egyik legnagyobb munkáltató is, 614-en dolgoznak az intézményben, így minden, a kórház helyzetét stabilizáló projekt a munkahelyek megmentését is szolgálja.    Stankovics Éva, a kórház főigazgatója úgy véli, hogy "a HospInvest-korszak után" sikerült lelkileg megújulniuk, most pedig fizikai értelemben is megújulhatnak. Elmondta: szeptember második felében megkezdődhet a kivitelezés, egy év múlva pedig elkészülhet a beruházás. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztés során csaknem 5800 négyzetméteren újul meg a homlokzati, 3100 négyzetméteren pedig a födémszigetelés, továbbá kicserélnek 711 nyílászárót is.     A  főigazgató tájékoztatása szerint a beruházás eredményeként mintegy 40 százalékkal csökken az intézmény energiakiadása, ami évente több tízmillió forintos megtakarítást jelent.(MTI-fidesz.hu)