fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
A pontos elszámolást követően jöhet a forintosítás
2014.09.07
Még ebben az évben elkészülhet a devizahitelek forintosításáról szóló jogszabály, a végrehajtás pedig a jövő év elején várható - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály az M1 A Lényeg című műsorában úgy fogalmazott: mindenkinek vissza kell kapni azt a pénzt, amit a bankok tisztességtelen módon elvettek tőle."Elképzelhető, hogy a forintosításról szóló jogszabályt már ebben az évben elfogadják.""Szívünk szerint mi egyszerre végeznénk el az elszámolást és a devizahitelek forintosítását, de fizikailag és technikailag ez majdhogynem lehetetlen" - közölte a tárcavezető, hozzátéve: ha lezárulnak a perek, akkor el lehet végezni a pontos elszámolást, a kormány pedig ezt követően léphet, és hajthatja végre a forintosítást. Varga Mihály szerint elképzelhető, hogy a forintosításról szóló jogszabályt már ebben az évben elfogadják, ám a "technikai kivitelezés" valószínűleg a következő évben történik majd. A miniszter úgy véli: a kormány a jövőben azt is vizsgálhatja, hogy az autóhitelek hogyan érintették a társadalmat, és nem tartja kizártnak, hogy a forintosítás ezekre a hitelekre is kiterjedjen a jövőben.A tárcavezető a gazdasági növekedésről is beszélt a műsorban. Mint mondta, arra számítanak, hogy a 3 százalék körüli növekedési ütem megmarad év végéig. Szavai szerint az uniós források ütemezése, valamint az ukrán válság árnyalhatják a végső képet, de ezzel együtt is 3-3,3 százalék közötti növekedést várnak."A magyar gazdaság ma sokkal jobb helyzetben van annál, minthogy elfogadjuk a jelenlegi hitelminősítést."Kiemelte: Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió is magára találjon, hiszen az exportpiacunk nagy része az unión belül van. "Nekünk most az volt a feladatunk, hogy csökkentsük az államháztartás hiányát, és megállítsuk az adósság növekedését. Eközben a hiány is 3 százalék alatt maradt, ráadásul a foglalkoztatási adatok is nagyon jók" - hangsúlyozta.Varga Mihály közölte: a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai célja közös, az összhang nyomán indulhatott el a növekedési hitelprogram is, amelynek "sokat köszönhetünk". Megjegyezte: a program ki tudta váltani azt a leapadt banki hitelezést, ami 2009-2010 óta jelentősen visszaesett. "Vállalati hitelekre szükség van, beruházásokra, munkahelyekre szükség van, ezekhez pedig a hitel a kiindulópont" - magyarázta.A nemzetgazdasági miniszter kérdésre válaszolva kifejtette: bízik abban, hogy a magyar gazdaság jó teljesítményét előbb-utóbb a hitelminősítők is elismerik. "A magyar gazdaság ma sokkal jobb helyzetben van annál, minthogy elfogadjuk a jelenlegi hitelminősítést" - mondta Varga Mihály A Lényeg című műsorban vasárnap.(hirado.hu - fidesz.hu)