fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
A Fidesz és a KDNP helyben is megérdemli a választók bizalmát
2014.09.09
Kövér László szerint a fideszes városvezetők sokkal találékonyabbak, ambiciózusabbak, sikeresebbek és tehetségesebbek, mint a másik oldalon lévők.

Minden önkormányzati választáson az országos politikai erők is megméretnek, befolyásolják a helyi eredményeket, hiszen visszatükröződnek azok a választói vélemények, amelyeket az emberek egyik vagy másik pártról kialakítottak - mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron a Fidesz-KDNP lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón.Kövér László hozzátette, hogy ennek egyik legjobb példája a 2006-os őszi választás volt, amikor az őszödi beszéd kiszivárgásának hatására a Fidesz-KDNP jelöltjei elsöprő győzelmet arattak, és ezt 2010-ben újabb sikerekkel még fokozták is."A FIDESZ-KDNP 2010 ÉS 2014 KÖZÖTT AZ ELŐZŐ NYOLC ÉV UTÁN MEGÁLLÍTOTTA AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER CSŐD FELÉ KÖZELEDÉSÉT, ÉS TÖBB MINT 1200 MILLIÁRD FORINTNYI ADÓSSÁGÁLLOMÁNYTÓL MEGSZABADÍTVA TELEPÜLÉSEKET, ÚJ LENDÜLETET ADOTT FEJLŐDÉSÜKNEK."Alapvetően azonban arról szól egy helyi választás - folytatta a politikus -, hogy az adott település vezetésére megfelelő, rátermett, okos, gondos és becsületes embereket találjanak, és ha ezekre rátalál a közösség, akkor általában ragaszkodni is szokott hozzájuk.Kövér László hangsúlyozta, hogy Mezőtúr vezetése döntően a Fidesz és a KDNP erőire épül, ebből fakadóan nem voltak viták, konfliktusok a helyi önkormányzat és az országos kormányzat között, az együttműködés az azonos értékrend alapján a lehető legtermészetesebb módon zajlott."Nem gondolnánk, hogy az önkormányzatok és a központi kormányzat egymásnak ellenségei, riválisai lennének, mint ahogy a másik oldalon szeretnék beállítani - vélekedett a házelnök. - Mi szeretnénk gazdája lenni saját hazánknak, mind a 93 ezer négyzetkilométernek."Kövér László szerint a fideszes városvezetők sokkal találékonyabbak, ambiciózusabbak, sikeresebbek és tehetségesebbek, mint a másik oldalon lévők. Megjegyezte, hogy kivételek vannak, így tudna mondani a másik oldalról is sikeres városvezetőket, de nem akar nekik reklámot csinálni.A politikus azt mondta: a Fidesz és a KDNP helyben is megérdemli a választók bizalmát.A megerősítés azért kell, hogy a kormányzat folytatni tudja többek között a rezsicsökkentést, a munkahelyteremtést, a devizahitelesek "már-már katasztrófába hajló" problémájának végleges megoldását, valamint a települések fejlesztését.A házelnök úgy véli, az elmúlt négy év önkormányzati teljesítménye vetekszik azzal a munkával, ami 1990-től négy éven át történt, amikor az önkormányzati rendszert, a rendszerváltás legsikeresebb alkotását hozták létre.A Fidesz-KDNP 2010 és 2014 között az előző nyolc év után megállította az önkormányzati rendszer csőd felé közeledését, és több mint 1200 milliárd forintnyi adósságállománytól megszabadítva településeket, új lendületet adott fejlődésüknek - jelentette ki Kövér László.(MTI-fidesz.hu)