fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Kormányzati támogatással bővült az óbudai Meseerdő Óvoda
2016.08.31
A korábbi évekhez hasonlóan az idei évi költségvetésben is biztosítja a kormány az óvodák építésére és bővítésére szolgáló 2,5 milliárd forintos pályázati keretet, és ez az összeg jövőre is az önkormányzatok rendelkezésére áll majd – jelentette ki Varga Mihály.

Az óbudai Meseerdő Óvoda felújított épületének átadó ünnepségén a tárcavezető kiemelte: 2015-ben ebből a forrásból 66 településen kezdődhettek meg a fejlesztések, így az elmúlt évben közel kétezer óvodai férőhely kialakítása valósult meg országszerte.Fotó: Eisenmann József - NGMVarga Mihály a családokat támogató kormányzati intézkedésekről szólva hangsúlyozta: a kerület választott képviselőjeként és a kormány tagjaként kiemelten támogatja a családok megerősítését, a családbarát adózást, a gyermeknevelés támogatását és így az iskolák korszerűsítését és óvodai férőhelyek számának emelését is."Idén, sőt jövőre is folytatódnak az önkormányzati fejlesztési programok, így az óvodai férőhelybővítés és a konyhafejlesztés is."A kormány 2 milliárd forintot fordított az óvodai konyhák javítására a tavalyi évben, amelyből 114 önkormányzat tudta javítani a gyermekétkeztetés feltételeit – mondta a tárcavezető.Hozzátette: idén, sőt jövőre is folytatódnak az önkormányzati fejlesztési programok, így az óvodai férőhelybővítés és a konyhafejlesztés is.Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt óvodai kapacitásbővítést célzó pályázatán több mint 63 millió forint támogatást nyert a Meseerdő Óvoda megújítására.Az összesen 135 millió forintból megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően egy 2004 óta üresen álló épület újulhatott meg, amelyben 75 kisgyermek számára biztosítanak magas színvonalú ellátást.Az új intézmény 3 csoportszobával, 2 fejlesztőszobával, 3 mosdóval és melegítőkonyhával rendelkezik.(fidesz.hu)