fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
A munka a kivezető út a szegénységből
2016.12.08
A legjobb szegénységpolitika, ha munkát adunk az embereknek, és ezt a kormány következetesen végigviszi - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a kormány intézkedéseinek köszönhetően 2011-től folyamatosan javultak a foglalkoztatási mutatók, a jelenlegi 72,4 százalékos foglalkoztatási ráta 2,6 százalékkal magasabb a korábbi évek átlagánál."138 ezerrel dolgoztak többen tavaly, mint egy évvel korában"Az Emmi által szervezett, Védelem, aktivitás, képessé tevés című konferenciasorozat részeként megtartott rendezvényen az államtitkár a foglalkoztatási adatokhoz hozzátette: 138 ezerrel dolgoztak többen tavaly, mint egy évvel korában, úgy, hogy a közfoglalkoztatottak köre 11 ezer emberrel csökkent.Rétvári Bence beszélt arról is, a legfrissebb adatsorok szerint az emberek jó részének már van pénze arra, hogy ne csak az alapszükségleteit elégítse ki. Ilyen adatként említette például az étteremlátogatási mutatókat vagy a háztartások internet-előfizetési arányának növekedését. Míg 2012-ben az emberek a jövedelmük 60 százalékát a megélhetéssel kapcsolatos alapvető kiadásokra fordították, addig 2015-ben ez a szám 57 százalékra csökkent.Az államtitkár kiemelte, a munkahelyteremtéssel, a családtámogatási rendszerrel, az adópolitikával sikerült olyan alapot teremteni, amely lehetőséget nyújt kikerülni a szegénységből. Ma már a gyermek vagy több gyermek vállalása nem vezet szegénységhez - fogalmazott. Megjegyezte, a családok, nagycsaládok támogatása nem egyfajta előjog, hanem inkább tompítja azt az anyagi hátrányt, amely a gyermekvállalással járhat.Rétvári Bence elmondta, az adatok szerint a legnagyobb növekedés az "alsó négy jövedelmi tizedben" történt, a középső rétegek átlagos mértékben tudták javítani jövedelmi pozíciójukat. Az államtitkár kiemelte, hogy a pozitív változások ellenére van még feladata a kormánynak, ez pedig az országon belüli területi különbségek csökkentése, ide értve a családok segítését, a képzést, a szociálpolitikai és egészségügyi helyzet javítását.Rétvári Bence szólt arról is, hogy a kormányzati intézkedéseknek - devizahiteles mentőcsomag, rezsicsökkentés - köszönhetően nagymértékben csökkent azoknak a száma, akiknek a hiteltörlesztéssel kapcsolatos hátralékuk van vagy nem tudják megfelelően fűteni a lakásukat. Kitért arra is, hogy nőtt azok száma, akiknek van anyagi tartalékuk egy váratlan kiadás fedezetére.Az államtitkár előadásában azt mondta, vannak még, akiknek segíteni kell, de bízik abban, hogy a következő években is tud a kormány hasonló lépéseket tenni a szegénység enyhítésében. A munkahelyteremtésre épülő szociálpolitika sikeres és eredményeket hoz - jelentette ki Rétvári Bence.(MTI - fidesz.hu)