fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Jól áll a Fidesz-KDNP a választási felkészüléssel
2017.02.20
Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kósa Lajos közölte azt is, hogy ismét Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz a kampányfőnök. A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra, emellett pedig olyan nagy horderejű döntések is várhatók, amelyek érintik majd a költségvetést, a jogi határzárt, az adócsökkentést, valamint a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtő támogatások megvédését."a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra."Kósa Lajos arról a korábbi kijelentéséről, amely szerint Botka László valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni, azt mondta, szerinte a szocialista politikus nem akar beszállni egy reménytelen küzdelembe. Olyan helyzetet akar teremteni, amelyben szétteheti a kezét, és azt mondhatja, "én nagyon szerettem volna, de így nem megy". A Fidesz frakcióvezetője Vona Gábor Jobbik-elnök azon felvetésére, hogy legfeljebb nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök, azt mondta, ez olyan rendszerben működik, ahol a választók közvetlenül választják a miniszterelnököt.Ahol a parlament választja a miniszterelnököt, ott ez rendszeridegen. Vona Gábornak még tanulmányoznia kell a különböző demokráciák felépítését - fogalmazott Kósa Lajos.(MTI-fidesz.hu)