fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Brüsszel csak abból ért, ha egymillió ember felemeli szavát
2017.05.03
Igaz hívei vagyunk az uniónak, de nem azért lettünk az EU tagjai, hogy minden bennünket érintő döntésről lemondjunk – jelentette ki Kósa Lajos Medgyesegyházán, a nemzeti konzultáció témájában tartott országjáró körúton.

A frakcióvezető fontosnak nevezte a rezsicsökkentés terén elért eredményeket. Emlékeztetett, korábban a magyarok fizették a legmagasabb rezsiköltségeket az unióban, de mára nálunk vannak a legalacsonyabb díjak vásárlőerő-paritáson számolva. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság azt szorgalmazza, ilyen jogszabályt készít elő, hogy ne a nemzeti kormányok, parlamentek által meghatározott rendszerben dőljön el a rezsi ára, hanem uniós szinten. Példaként említette, hogy az áram árában az unió arra törekszik, hogy egyfajta kiegyenlítődés következzen be. Ezzel mi mindenképpen rosszul járnánk, mert relatíve keveset fizetünk az áramért – húzta alá. "az unió közös adópolitikát szorgalmaz, Ez Magyarország számára adóemelést jelentene."Kósa Lajos kitért a kötelező betelepítési kvóta ügyére is. Leszögezte, nekünk, magyaroknak jogunk van eldönteni, hogy kit akarunk Magyarországra beengedni a nemzetközi és a magyar jog alapján. Megjegyezte azt is, hogy a kvóta ellentétes a józan ésszel, nem is nagyon hajtották eddig végre mások sem.Kósa Lajos elmondta azt is, hogy a kormány fontos célkitűzése a teljes foglalkoztatottság. Közölte, 2010-hez képest 700 ezerrel dolgoznak többen hazánkban, többségük a versenyszférában. Sikerült a segélyalapú társadalmat munkalapúvá formálni, és ezen az úton szeretnénk haladni tovább – tette hozzá. Ahhoz, hogy sikerült ezt az eredményt elérni, több olyan eszközt is igénybe vett hazánk, melyet az unió kritizál - mondta el.Fotó: fidesz.hu"A civil szervezeteknek nem azt akarják megtiltani, hogy tovább működjenek, csak azt, hogy hozzák nyilvánosságra, kik finanszírozzák őket."Nagy harcot vívunk az unió különböző szervezeteivel, hogy ez a rendszer fennmaradjon, mert Magyarország a teljes foglalkoztatottságot akarja megvalósítani – fogalmazott a politikus.A külföldről támogatott civil szervezetekről a frakcióvezető elmondta: nem azt akarják megtiltani, hogy tovább működjenek, csak azt, hogy hozzák nyilvánosságra, kik finanszírozzák őket.A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy az unió közös adópolitikát szorgalmaz. Ez Magyarország számára adóemelést jelentene, melyet szeretnénk elkerülni, mert a magyar gazdaság ezt nem képes elviselni. Ha el akarják venni az adópolitikánkat, akkor a versenyképességünk egyik legfontosabb eszközét csavarják ki a kezünkből – húzta alá. Emlékeztetett arra is, hogy 2010-ben Magyarország és Görögország azonos helyzetben volt. A görögök az uniós iránymutatást követték, és most teljes kilátástalanságban vannak, Magyarország viszont kilábalt a válságból – jegyezte meg.Kósa Lajos arra kéri az embereket, hogy mondják el a véleményüket ezekről a kérdésekről, hogy ki lehessen alakítani egy közös politikát Brüsszellel kapcsolatban. Ez a mi országunk, európaiak vagyunk, igaz hívei az uniónak, de nem azért lettünk az EU tagjai, hogy minden bennünket érintő döntésről lemondjunk – fogalmazott a frakcióvezető. A nemzeti konzultáció fontossága kapcsán hangsúlyozta, Brüsszel csak abból ért, ha egymillió ember felemeli szavát.(fidesz.hu)